Folytatódik a szélsőjobb előretörése Belgiumban<br/>

Vágólapra másolva!
A belgiumi helyhatósági választásokon Flandriában folytatta évek óta tartó előretörését a Flamand Tömb szélsőjobboldali párt - Vallóniában és Brüsszelben viszont szinte eltűnt a szélsőjobb. Belgium második legnagyobb városában, Antwerpenben, a Flamand Tömb legutóbbi 28 százalékos eredményét is felülmúlta, s két további tanácsnokkal a félmilliós kikötőváros önkormányzatának legnagyobb pártfrakciója lett.
Vágólapra másolva!

Mechelenben, Németalföld régi fővárosában szintén két tanácsnokkal növelte tanácsnokai számát a Flamand Tömb, amely előretört az egész limburgi bányavidéken is - itt városonként 15-20 százalékot szerzett.

Filip Dewinter, a szélsőjobboldali párt vezére diadalittasan kijelentette, hogy álmodni sem mert volna ilyen eredményről Antwerpenben. Leona Detiege szocialista polgármester ezek után szerinte szedheti a sátorfáját, mert hat éve azt mondta, hogy tevékenysége sikerét azon fogja lemérni, hogy visszaesik-e a Flamand Tömb. Dewinter hozzátette, hogy mivel pártja most már a városi önkormányzat több mint harmadát alkotja, komoly beleszólása lesz a helyi kormányzásba - de természetesen készek koalícióról tárgyalni a kisebb frakciókkal. Antwerpenben 1994 óta minden párt összefogott, hogy távol tartsák a hatalomtól a Flamand Tömböt.

Antoine Duquesne belügyminiszter az esti TV híradóban közölte, hogy a belga állampolgárok 95 százaléka eleget tett törvényi kötelességének és leadta szavazatát. Az eddig befutott eredmények alapján úgy összegezte a pártok teljesítményét, hogy a kormányzó koalíció erői közül a szocialisták szavazatokat vesztettek, a környezetvédők pedig nyertek, míg a liberálisok tartották hat éve szerzett pozícióikat. Az ellenzéki kereszténydemokraták általában halványabban szerepeltek.

Belgiumban arányos rendszerben választják hatévenként a helyi önkormányzatok tagjait.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 2.)