ETA merénylet áldozata lett az Andalúz Autonóm Tartomány főügyésze<br/>

Vágólapra másolva!
Újabb halálos merényletet követett el hétfőn Granadában a baszk szakadár terrorszervezet, az ETA. Megölték Luis Porterót, az Andalúz Autonóm Tartomány Legfelsőbb Bíróságának főügyészét.
Vágólapra másolva!

A merénylet fél három előtt tíz perccel történt, amikor Luis Portero a Rector Marino Cete utcai lakása elé érkezett. A főügyész hivatali gépkocsiján utazott, egy kollégája, sofőrje és néhány hónapja mellette szolgálatot teljesítő testőre társaságában. Háza kapujában három terrorista várta, akik három fejlövést adtak le rá, az ETA szokásos módszerével, hátulról. Az áldozat a kórházban belehalt sérüléseibe.

A merényletet követően egy letartóztatásra került sor, de a spanyol tévé nem tudta megerősíteni, hogy az őrizetbe vett fiatalember valóban a merénylet egyik elkövetője volt-e.

A granadai lakosok a merényletet követően szinte azonnal kitódultak az andalúz város utcáira, az ETA akciói elleni tiltakozásul. Több bírói és ügyészi kamara tiltakozását fejezte ki.

A Luis Portero elleni merényletre azután került sor, hogy hétfőn délelőtt az andalúz rendőrségnek sikerült hatástalanítani egy sevillai katonatiszt autójának alvázára helyezett bombát. Szombaton két hasonló eset történt Sevillában. A rendőrség hatástalanított egy olyan robbanószerkezetet, amelyet az andalúz főváros egyik csendőrségi laktanyájában találtak, és felrobbantott egy olyan készüléket, amelyet José Manuel Velázquez Vázquez katonatiszt gépkocsijának belsejébe csempésztek a terroristák.

(MTI)