Vágólapra másolva!
Ehud Barak izraeli miniszterelnök nemzeti egységkormány létrehozása érdekében felszólította a jobboldali ellenzéki Likud tömböt, hogy csatlakozzék a kormányhoz. A Likud vezére, Ariel Saron nagy szerepet játszott abban, hogy a palesztin területeken elszabadultak az indulatok.
Vágólapra másolva!

Ehud Barak izraeli miniszterelnök az elmúlt napokban már többször jelezte, hogy nemzeti egységkormányt szeretne létrehozni a jobboldali ellenzéki erők részvételével. Az izraeli miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Barak csütörtök este a belpolitikai és biztonsági fejleményekről tájékoztatta Ariel Saront, a Likud vezérét, és azt szorgalmazta, hogy az ellenzéki párt lépjen be a kormányba.

A palesztinok és a nemzetközi közvélemény egy része szerint éppen Saron provokálta ki a palesztin területeken az indulatok elszabadulását azzal, hogy szeptember 28-án pártjának néhány képviselője társaságában ellátogatott Mecsetek terére, az iszlám világ harmadik szent helyére. Már nem sokkal azt követően, hogy Saron és a Likud képviselői megérkeztek arra a térre, ahol a Sziklamecset és az al-Aksza mecset is található, heves zavargások törtek ki.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 12.)