Parlamenti választás Szlovéniában<br/>

Vágólapra másolva!
A független Szlovénia történetében most harmadszor választják újjá a 90 fős törvényhozás tagjait, akik között egy mandátum jut a magyar kisebbségnek. Újabb győzelemre készülődnek a vasárnapi parlamenti választásokon a Janez Drnovsek volt miniszterelnök vezette liberális demokraták (LDS), akiknek a közvélemény-kutatások szerint hatalmas az esélyük.
Vágólapra másolva!

A független Szlovénia történetében most harmadszor választják újjá a 90 fős törvényhozás tagjait, akik között a magyar kisebbségnek biztosított egy mandátumért öten versengenek. (A szlovén alkotmány szerint 88 képviselőt pártlisták alapján választanak meg, míg a magyar és az olasz kisebbségeknek biztosított 1-1 képviselői hely sorsa egyszerű szavazattöbbséggel dől el. Ezek alapján a vasárnapi választások érdekessége, hogy egy mandátum sorsa már el is dőlt, miután az olasz kisebbségi képviselői hely megszerzéséért csak egyetlen jelölt indult.)

A vasárnapi voksoláson tizenhét párt több mint ezer jelöltjére szavazhat 1,586 millió választópolgár, akik közül a legtöbben bizonyosan a Janez Drnovsek vezette Liberális Demokrata Pártra adják voksukat. Az utóbbi hetek közvélemény-kutatásai szerint ugyanis Drnovsekék népszerűsége jelentősen meghaladja a többi pártét, egyes felmérések szerint akár a szavazatok jóval több mint 30 százalékát is megszerezhetik. A kérdés csak az, hogy ez mekkora képviseleti arányt jelent majd a parlamentben, és Drnovsekék találnak-e olyan koalíciós partnert, akivel szilárd parlamenti támogatással rendelkező kormányt tudnak alakítani.

A négy évvel ezelőtti választásokon is Drnovsekék végeztek ugyan az első helyen relatív parlamenti többség elérésével, de egyedül nem tudtak kormányt alakítani, és csak 4 hónapos egyeztetés után sikerült koalíciós kormányt alakítaniuk a Néppárttal. A néppártiak idén tavasszal felmondták a koalíciót, így megbukott a Drnovsek-kormány, amelynek helyét korlátozott időtartamra az Andrej Bajuk vezette kabinet vette át.

A pártvezetők péntek esti utolsó televíziós vitájában Janez Drnovsek nem volt hajlandó jóslásokba bocsátkozni a választások kimenetelét illetően. Kifejtette azonban, hogy újabb kormányfői mandátuma idején pártjával "feltenné a pontot az i-re" az ország euroatlanti csatlakozási folyamatában, azaz a EU tagjává válna Szlovénia, ahol az egy lakosra számított GDP már eléri az EU-átlag közel 70 százalékát. Drnovsek arról sem volt hajlandó nyilatkozni, hogy melyik párttal lépne koalícióra szilárd kormány megalakítása érdekében.

Janez Jansa, a liberális demokraták legnagyobb riválisának tekintett Szociáldemokrata Párt (SDS) elnöke annak a reményének adott hangot, hogy Andrej Bajuk miniszterelnök pártjával alkotott koalíciójának "legalább egy százalékkal" sikerül megelőznie Drnovsek pártját, és Szlovénia új kormányát Bajuk vezethetné.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. október 3.)