Új elnöke van a német Demokratikus Szocializmus Pártjának<br/>

Vágólapra másolva!
A német Demokratikus Szocializmus Pártjának (PDS) eddigi elnöke már tavasszal jelezte, hogy nem száll harcba a pártelnöki posztért. A megválasztott elnök, Gabriele Zimmer a szavazatok 93,3 százalékát megszerezve győzött.
Vágólapra másolva!

A német Demokratikus Szocializmus Pártjának (PDS) cottbusi kongresszusán szombaton a küldöttek nagy többséggel Gabriele Zimmert választották a reformkommunista párt új elnökévé.

A tisztújítás azért vált szükségessé, mert a PDS eddigi elnöke, Lothar Bisky már tavasszal jelezte, hogy az őszi kongresszuson nem kíván ismét harcba szállni az elnöki posztért. Zimmer - egyedüli jelöltként - a szavazatok 93,3 százalékával lett Bisky utóda. Vetélytársa, a hamburgi Rolf Grunert az utolsó pillanatban visszalépett a jelöltségtől.

Elnöki szűzbeszédében Zimmer alapvető reformokra és összefogásra szólította fel a reformkommunista pártot. Egyúttal úgy vélte, hogy eljött az ideje a PDS és a szociáldemokrata párt (SPD) közötti szorosabb együttműködésnek. Ezáltal ugyanis jobban kidomborítható lenne Németország szociális és igazságos jellege.

(MTI)

Ajánló:

(németül)

Korábban:

(2000. április 7.)