A belgrádi forradalom, ahogyan ők látták<br/>

A két szabadkai magyar diák részben személyes élményei alapján, részben pedig a rokonok, közeli barátok beszámolói alapján elevenítette fel az október 5-i eseményeket. A teljes beszélgetés október 9-én, a Tilos Rádióban, a Talált Tárgyak című műsorban hangzott el.

[Tilos]: Szabadkán hogyan szereztetek tudomást arról, hogy Belgrádban csütörtökön valami készül?

[Lóránt]: Már napok sztrájkolt a fél ország, és mindennaposak voltak a tüntetések szinte az összes nagyvárosban is. A húgom tagja az Otpornak, a diákok által szervezett, akkor még illegális ellenzéki csoportnak, így ő a szervezetben sok mindenről hallott, tudta, milyen ellenzéki akciók történnek az országban. Csütörtökön - mint ahogy korábban sem - a hivatalos média semmilyen hírt sem adott az ellenzéki megmozdulásokról. Az emberek telefonon kaptak híreket belgrádi rokonaiktól, ismerőseiktől, hogy nagyon sokan vannak az utcákon, minden eddiginél nagyobb tüntetés készül. Az emberek nálunk is kint voltak az utcán, és egymásnak adták át a híreket. Lehetett hallani, hogy Belgrádban könnygázzal támadják a tömeget a rendőrök. Kora délután megpróbáltak sokan elindulni Belgrádba.

[Tilos]: Volt tömegközlekedés vagy autók, amivel Belgrádba lehetett jutni?

[Zoltán]: Nem, az emberek a távolsági buszokhoz mentek, és voltak sofőrök, akik vállalták, hogy elviszik őket. A rendőrök azonban lezárták a busz-garázst, azt mondták, technikai okok miatt nem mehetnek a buszok. Hosszú ideig a tüntetők farkasszemet néztek a rendőrkordonnal, az anyám az első sorban állt. Az emberek győzködték a rendőröket, ők meg féltek a tömegtől, és féltek a főnökeiktől is. Végül erőszakkal sikerült áttörni a kordont. Voltak rendőrök, akik letették fegyvereiket, mások meg próbálták visszanyomni a tömeget, de nem sikerült nekik. Néhány buszt sikerült elindítani, de rengetegen akartak menni. Először verekedni kellett a buszokért, utána pedig azért, hogy fel lehessen férni rájuk.

[Tilos]: Belgrádba érve mi történt?

[Zoltán]: Nem volt olyan egyszerű Belgrádba érni. Útközben legalább öt helyen zárták le a rendőrök az utakat. Eddigre tudni lehetett, hogy minden irányból, az egész országból mennek buszokkal az emberek Belgrádba, és ezt a rendőrök próbálták megakadályozni. Mindenütt másképp lehetett áttörni a buszokkal. Volt, ahol letérve az országútról, a buszok egyszerűen megkerülték a kordont a szántóföldön keresztül. Volt, ahol több mint egy óráig álltak egymással szemben a buszok és a tüntetők. Volt, amikor a buszok nem engedték el az egyik irányba a rendőröket, a rendőrök pedig nem engedték a másik irányba a buszokat. Volt, ahol a rendőrök azt mondták, ők is a tüntetőkkel vannak, és könnyen átengedtek mindenkit. Szóval órákig tartott az út Belgrádig.

[Tilos]: És a fővárosban be lehetett kapcsolódni a harcba?

[Lóránt]: Igazából mire a szabadkaiak Belgrádba értek, már lángolt a parlament, meg a TV épülete is. Ekkorra már könnygázas, vízágyús támadások sem voltak. Hatalmas tömeg özönlött az utcákon. Jöttek a hírek egymás után, hogy milyen katonai meg rendőri vezetők álltak át a néphez. Elterjedt, hogy Milosevics elszökött. A parlamentből iratokat dobáltak ki, az ajtókat felgyújtották, tüntetők lógtak ki az épület ablakaiból. A rendőrök Belgrádban is nagy zavarban voltak. Kora délután még nagy kordonokat állítottak, később meg félve a tömegtől, próbáltak megszabadulni egyenruháiktól. Volt olyan rendőr, aki inkább levetkőzött. Sok rendőr próbált passzívan viselkedni. Volt egy belgrádi rendőrcsapat, amelynek tagjai egyszerűen lefeküdtek a földre, az előtt az épület előtt, amit védeniük kellett volna. Szétdobálták a sisakjaikat, a nagy plexi pajzsaikat.

[Tilos]: Gondolom, néhány hónap múlva német turistáknak fogják árulni Belgrád utcáin ezeket a rendőr-relikviákat.

[Lóránt]: Nem. Biztos, hogy nem így lesz. Ez emlék lesz mindenkinek, mindenki próbált valamit szerezni, és senki sem válna meg ezektől a tárgyaktól. Akkor már inkább a TV-ből széthordott felszerelést adják el. Kamerákat, TV-s eszközöket már csütörtök este lehetett néhány márkáért az utcán szerezni. De fosztogatás sehol máshol nem volt. Illetve úgy hallottuk, aznap földig rombolták Milosevics szülőházát. Késő estétől szombatig ünnepeltek az emberek, nemcsak Belgrádban, hanem Szabadkán is. Hatalmas ünneplés volt, zenekarok járták az utcákat, folyt az alkohol, igazi népünnepély lett a vége.

[Tilos]: Kiderült, hogy meghamisították a választásokat, de így is 40, vagy 35% Milosevicsre szavazott. Hol voltak a tüntetések alatt, után ezek az emberek? Ez nem elég nagy tömeg, ahhoz hogy hallassák a hangjukat? Nem volt olyan veszély, hogy esetleg polgárháború törhet ki?

[Lóránt]: Ne felejtsd el, hogy Szerbiában diktatúra volt. Nagyon sokan kényszer hatása alatt szavaztak Milosevicsre. Sok munkahelyen és egyetemen például úgy folyt a szavazás, hogy mindenki megkapta előre, a Milosevics javára kitöltött szavazólapot, és azt kellett bedobni. A szavazás után pedig be kellett mutatni a szavazóhelyiségben kapott üreset. Akinél nem volt üres szavazólap, azt kirúgták a munkahelyéről vagy az egyetemről. És sok más csalás is volt. Milosevicsnek igazi tábora legfeljebb a déli hegyekben élő parasztok között van, de ők nem jöhettek Belgrádba, mert a kecskéket nem lehet egyedül hagyni. A helyzet tényleg annyira brutális volt, hogy igazából senki sem támogatta Milosevicset. Ha most nem történt volna változás, tényleg csak a fegyveres ellenállás maradt volna. Én azt mondtam otthon, ha ez nem sikerül, legközelebb terrorakciókat kell csinálnom.

[*****]

Ajánló:

(2000.10.05.)

Korábban:

(2000.10.12.)