Bin Laden negyedszer is megnősült <br/>

Vágólapra másolva!
Oszama bin Laden hírhedt nemzetközi terroristavezér újabb házasságot kötött. Egy 18 éves jemeni lányt vett el a romló egészségi állapotú férfi.
Vágólapra másolva!

A lakodalmat Oszama bin Laden bunkerében, a dél-afganisztáni Kandahár elővárosában ülték meg. Az esküvőt a brit titkosszolgálatok annak tanújeleként értékelték, hogy a 43 éves terrorista fizikai kondícióját javította az a gyógykezelés, amelyben az utóbbi hetekben részesült vese- és májpanaszai miatt. Egyes adatok szerint a kezelés veseátültetést is magába foglalt, és iraki orvos végezte el.

A lakodalmon jelen volt Mohamed Omar molla, az Afganisztánt kormányzó tálibok vezetője is, aki bin Laden első feleségének nagybátyja. A brit hírszerzők szerint az új házasság mögött is van politika: az új ara ugyanis egy olyan befolyásos jemeni családból való, amelynek két tagja is a terroristavezér bizalmasai közé tartozik.

A hírszerzők elképzelhetőnek tartják, hogy a múlt héten Jemenben - a Cole nevű amerikai rombolóhajó, illetve a szanaai brit nagykövetség ellen - véghezvitt terrorakció szálai bin Ladenhez vezetnek.

(MTI)

Ajánló:

Oszama bin Ladent az Interpol is körözi (angolul)

Korábban:

(1999. november 14.)