A készülő arab csúcsnak előre megírták a zárónyilatkozatát<br/>

Vágólapra másolva!
Moamer el-Kadhafi líbiai vezető valóságos politikai bombát robbantott: előzetesen nyilvánosságra hozta a hét végére tervezett kairói arab csúcsértekezlet tervezett zárónyilatkozatának szövegét, amely szerinte nem több mint egy erőtlen vagdalkozás.
Vágólapra másolva!

Kadhafi egy katari műholdas televízióban, az arab világ legnépszerűbb televíziójában példa nélkül álló módon kipellengérezte a lanyha tartalmú zárónyilatkozatot, amely - mondta - csak üres szavakból, kifogásokból és elítélésekből áll, miközben a Közel-Keletet az utóbbi évek legsúlyosabb válsága rázza meg.

A líbiai vezető szerint a nyilatkozat legélesebb fogalmazása az, hogy az arab vezetők felszólítják Izraelt: tartsa tiszteletben a békét-földért elvet a béketárgyalásokon, és állítson bíróság elé bizonyos háborús bűnökért felelős személyeket. A rendkívüli arab csúcsértekezlet így teljesen haszontalan, és nem alkalmas arra, hogy segítsen a palesztinoknak - mondta.

Kadhafi azért fedte fel előre a kommünikét, mert azt akarja, hogy ezzel a lépésével egy erősebb tartalmú nyilatkozat elfogadására kényszerítse az arab államok vezetőit. A líbiai vezető szerint az arab világ nem képes háborút viselni vagy embargót bevezetni Izrael ellen, mert ez egyben az Egyesült Államok elleni hadviselést is jelentené, utalva arra, hogy Washington Izrael közeli szövetségese - írta a Reuters.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 17.)