Kostunica nem félti hatalmát<br/>

Vágólapra másolva!
Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök a Time-nak adott interjúban kizártnak tartotta, hogy a bukott elnök, Szlobodan Milosevics hívei államcsínnyel visszaszerezzék a hatalmat. Korábban Dragoljub Ojdanics jugoszláv védelmi miniszter is kizárta annak a lehetőségét, hogy a hadsereg erőszakkal próbálná meg eltávolítani a hatalomból az új elnököt.
Vágólapra másolva!

Kostunica az amerikai hírmagazinnak nyilatkozva kijelentette, hogy semmi kilátás sincs arra, hogy személyét puccsal megdöntsék, mert Milosevics veszített, és pártja széthullóban van. Az elnök a veszélyt máshol látja, például abban, hogy az állami vállalatoknál kis helyi forradalmak zajlanak, helyenként spontánul és érthetően, másutt viszont a választásokon győztes Szerb Demokratikus Ellenzék emberei provokálják, s most, amíg a rendőrség még ellenőrzés nélkül működik, ez komoly robbanásveszélyt jelent.

"Mi nem olyanok vagyunk, mint a csehek. Ez itt több, mint bársonyos forradalom" - jegyezte meg az elnök. A háborús bűnök kérdésköréről, a felelősségre vonásról Kostunica a következőket mondta. Milosevics azonnali bíróság elé állítása Hágában veszélybe sodorná a még törékeny demokratikus folyamatot. A probléma mélyét pedig abban látja, hogy az előző elnök köré a szerbek személyi kultuszt kerítettek ugyan, de a külvilág ezt még tovább erősítette. Az elnök szerint a háborús bűnösség kérdésénél egyébként is fontosabb az embernek saját népével szembeni felelőssége.

Kostunica elismerte, hogy szerbek követtek el háborús bűnöket, de azt már nem, hogy a többi volt jugoszláv népnél többet, amit így magyarázott: "Ha a horvát elnök nem próbálta volna feltámasztani egy független horvát állam eszméjét, a szerbek nem lázadtak volna fel, és Milosevicsnek nem lett volna alkalma visszaélni ezzel. Ha pedig már háborús bűnökről beszélünk, a NATO is követett el tavaly háborús bűnöket."

Koszovó jövőjéről szólva nem zárta ki a függetlenséget, de inkább megoldhatatlannak nevezte a problémát. "A függetlenség után jön a következő kép: az albánok Macedóniában, Dél-Szerbiában, Montenegróban, sőt Görögországban. Pragmatikusnak kell lenni. Vannak problémák, amiket nem lehet megoldani - mint például Jeruzsálem kérdését."

A nemzetközi közösségnek az új jugoszláv elnök a következő üzenetet küldte a lap útján: "Hogy mi itt Szerbiában és Montenegróban hova jutottunk, az Isten büntetése. Olykor a geopolitikai helyzetünk miatt szenvedünk. De közben büszkék is vagyunk. Ennek semmi köze Milosevicshez, ő csak visszaélt ezekkel az érzelmekkel. Reméljük, hogy a Nyugat most már megért minket ebben a pozitív értelemben" - fejezte be az interjút Vojiszlav Kostunica.

Korábban Dragoljub Ojdanics jugoszláv védelmi miniszter is kizárta annak a lehetőségét, hogy a hadsereg erőszakkal próbálná meg eltávolítani a hatalomból Vojiszlav Kostunica elnököt. Ojdanics tábornok a Studio B televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy egy ország sem ért el semmit katonai hatalomátvétellel. "Hogyan is történhetne puccs azután, hogy valakit a nép akarata kiválasztott?" - tette hozzá. Ojdanics kijelentette: a fegyveres erők az alkotmány szellemében fognak viselkedni, és a hadsereg felső vezetése Kostunicát tekinti a főparancsnoknak.

(MTI)