Nem szűnnek a cseh-osztrák bonyodalmak Temelínnel kapcsolatban<br/>

Vágólapra másolva!
Csehországban éles bírálatokat és nemtetszést váltott ki, hogy az osztrák parlament felszólította Wolfgang Schüssel kormányát: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a dél-csehországi temelíni atomerőművet soha ne helyezzék teljesen üzembe.
Vágólapra másolva!

A sokat vitatott erőmű hűtőtornyai

"Hétfőn Bécsben az egész osztrák politikai elittel találkoztam, de a tervezett határozatról egy szó sem esett" - mondta nyilatkozatában Klaus. "Kellemetlenül meg vagyok lepve, és személyemben is sértve érzem magam" - jegyezte meg Klaus csütörtöki állásfoglalásában. A volt kormányfő nagyon sajnálja, hogy "Bécsben senkinek sem volt annyi bátorsága, hogy Temelín problémáját komolyan megtárgyalja velem, illetve hogy a közvélemény nyomása ellenére is kiálljon a parlamenti vitában a jószomszédi kapcsolatok mellett".

A cseh külügyminisztérium csütörtökön délután nyilatkozatban fejezte ki reményét, hogy a cseh-osztrák kapcsolatokban keletkezett újabb bonyodalom nem fog kedvezőtlenül hatni az október 31-re tervezett kormányfői találkozóra. Milos Zeman és Wolfgang Schüssel a tervek szerint a dél-morvaországi Brnóban találkozik.

Zeman csütörtökön leszögezte: a találkozó előfeltétele, hogy az osztrák fél megszüntesse a határátkelők lezárását.

(MTI)

Ajánló:

hivatalos honlapja

Korábban:

(2000. október 19.)