Megkezdődött a Kurszk egykori legénységének felszínre hozataláért indított művelet<br/>

Vágólapra másolva!
Szombaton megkezdődött a Kurszk orosz atom-tengeralattjáróban meghalt orosz tengerészek holttesteinek a kiemelésére szervezett művelet. A mentési munkálatokat azonnal leállítják, ha a búvárok bármilyen veszélybe kerülnek.
Vágólapra másolva!

Szombaton a Regalia úszótoronyról orosz és norvég nehézbúvárok ereszkedtek le az augusztusban elsüllyedt Kurszk atom-tengeralattjáróhoz, és megkezdték az első nyílás kivágását a 108 méter mélyen fekvő hajótest burkolatán.

A művelet a Barents-tengeren kockázatos és ezért viták övezik. Vlagyimir Kurojedov flottatengernagy a Regalia úszótornyon megerősítette, hogy azonnal leállítják az akciót, ha Kurszk belsejében uralkodó állapotok komoly veszélyt és kockázatot jelentenek a búvárokra. Az első mérések alapján megállapították, hogy a tengeralattjárónál nincs fokozott radioaktivitás.

A hajótesten vágott nyílásokon csak orosz nehézbúvárok hatolhatnak be majd a 155 méter hosszú tengeralattjáróba, a műveletben részt vevő skandináv szakértők ezalatt kívül, illetve búvárharangban felügyelik biztonságukat.

Az augusztus 12-én szerencsétlenül járt Kurszkot folyamatosan őrzik az orosz haditengerészet felszíni hajói. A körzetben tartózkodik a Harlamov admirális nevű hadihajó, egy kisebb mentőhajó, valamint egy kutatóhajó és ideérkezett a Csabanyenko admirális hadihajó is.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.18.)