A jövőben házasembereket nem soroznak be Németországban<br/>

Vágólapra másolva!
A Bundeswehr tervezett reformja miatt jelentősen csökken a jövőben a német hadsereg létszáma. Ezért a tervezett új szabályok szerint házasembereket és tartós élettársi kapcsolatban élő homoszexuális férfiakat nem soroznak be.
Vágólapra másolva!

A jövőben mentesülnek a katonai szolgálat alól a házasemberek és a tartós élettársi kapcsolatban élő homoszexuális férfiak - jelentette hétfőn a Die Welt. A német védelmi minisztériumra hivatkozó újság szerint a sorozások alkalmával kizáró tényezőnek fog számítani, ha egy adott újoncnak felesége van: ennek alapján végleg mentesítik a katonai szolgálat alól, és nem fogják behívni a hadseregbe.

Ugyanez a szabály vonatkozik majd azokra a homoszexuális férfiakra, akik - egy készülő törvény definíciója szerint - "bejegyzett partneri viszonyban", azaz tartós élettársi kapcsolatban élnek párjukkal.

Az intézkedés hátterében a Bundeswehr tervezett reformja áll. Ennek nyomán ugyanis jelentősen csökken a német haderő létszáma. 2002-től a jelenlegi tízről kilenc hónapra szállítják le a sorkatonai szolgálat időtartamát. Ez sem elegendő azonban ahhoz, hogy csökkentse az újoncok terén mutatkozó "túlkínálatot". Ezért további intézkedésekre van szükség.

Ezek közé tartozik az eddig T7 alkalmassági kategória alatt besorozott fiatalok alkalmatlanná nyilvánítása és mentesítése a katonai szolgálat alól. Őket eddig is szinte kizárólag belső szolgálatra (például irodai írnokként) alkalmazták. A tárcánál fölmerült annak a lehetősége is, hogy az eddig T3 ("korlátozottan alkalmas") kategóriába sorolt, ám mindennemű katonai szolgálatba bevont fiatalembereket sorozáskor átminősítenék a T5 kategóriába. Ezáltal gyakorlatilag ők is kiesnének a sorkatonai szolgálatból.

Rudolf Scharping védelmi miniszter terve értelmében a német hadseregre alapos karcsúsítás vár: a jelenlegi mintegy 340 ezerről 2010-ig 282 ezerre csökken a teljes létszám. Ezen belül 93.700-ról tíz év alatt 53 ezerre fog apadni a sorkatonai szolgálatra behívott fiatalok száma.

(MTI)

Ajánló:

(németül)