Kostunica a héten Moszkvába látogat<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Kreml vendége lesz még e héten Vojiszlav Kostunica jugoszláv államfő - jelentette be hétfőn személyesen az orosz elnök, Vlagyimir Putyin. Putyin - aki vasárnap tért vissza Moszkvába Szocsiban töltött néhány napos szabadságáról - egyelőre nem pontosította, a hét melyik napján várják Moszkvába a jugoszláv vezetőt. Az elnök csak annyit közölt, hogy az orosz vezetésnek "van megfelelő programja a kapcsolatok fejlesztésére Jugoszláviával".

Moszkva szinte az utolsók között ismerte el Kostunica választási győzelmét. A Belgrádba küldött Igor Ivanov külügyminiszter tolmácsolta Putyin elnök üdvözletét, és ő adta át a moszkvai látogatásra szóló meghívást is. Ivanov ugyanakkor Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnökkel is hosszas megbeszélést folytatott

(MTI)

Korábban:

(2000. október 22.)