Az elefántcsontparti tüntetők elfoglalták a televízió épületét<br/>

Vágólapra másolva!
A katonai kormányzattal szemben álló tüntetők kezébe került a televízió épülete Elefántcsontpart legnagyobb városában, Abidjanban. Úgy tudni, hogy Guei tábornok, a junta első embere elhagyta az elnöki palotát.
Vágólapra másolva!

A tüntetők - a hozzájuk csatlakozott csendőrökkel együtt - megadásra és távozásra kényszerítették a televízió őrzésével megbízott katonákat - jelezték szemtanúk az AFP hírügynökségnek.

A félkatonai szervezetként működő csendőrség átállt szerda délelőtt a Robert Guei tábornok, juntavezér ellen tüntető emberekhez, akik Laurent Gbagbo szocialista politikus felszólítására vonultak az utcákra, hogy tiltakozzanak "az elnökválasztáson elkövetett csalás ellen". Gbagbo ugyanis magának követeli az elnöki posztot, mivel szerinte ő a választások nyertese, nem pedig Guei.

A csendőrök átállása után a tüntetők hada még félelmetesebbé vált a hatalom birtokosai számára, hiszen a csendőrök páncélozott járműveikkel csatlakoztak az elnöki palota felé nyomuló tüntetők menetéhez.

A volt gyarmattartó állam elnöke is állást foglalt az elefántcsontparti belviszály ügyében: Jacques Chirac francia elnök figyelmeztette szerdán Guei tábornokot, hogy Franciaország és az Európai Unió levonja a megfelelő következtetéseket, ha Guei nem vet véget "erőszakos puccskísérletének".

Francia értesülés szerint Guei tábornok elhagyta időközben az elnöki palotát, és egy katonai támaszpontra ment, mert ott nyilván nagyobb biztonságban érzi magát, mint a palotában, amelyet a már fegyveres csendőrökkel is megerősödött tüntetők szorongatnak. Ezt az információt Charles Josselin frankofón ügyekben illetékes francia miniszter hozta nyilvánosságra a France Inter rádióban, de nem utalt értesülésének forrására.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 25.)