Lezuhant egy orosz katonai utasszállító <br/>

Vágólapra másolva!
A grúziai Batumi közelében, röviddel a leszállás előtt hegynek ütközött az orosz védelmi minisztérium Il-18-as utasszállító gépe, fedélzetén 64 utassal és 11 főnyi személyzettel; az első jelentések szerint legalább hatvanan vesztették életüket.
Vágólapra másolva!

Az ORT orosz tv-csatorna grúziai helyszíni tudósítása szerint a légi katasztrófában valószínűleg a rendkívül kedvezőtlen időjárás, a rossz látási viszonyok játszhattak közre. Egyelőre nem tudni az áldozatok pontos számát, azt, hogy túlélte-e egyáltalában valaki a katasztrófát: a helyszínen mentőalakulatok dolgoznak, s rengeteg mentőkocsit irányítottak a Fekete-tengeri kikötővárostól alig 25 kilométerre történt baleset körzetébe. Orosz mentőegységeket is riadóztattak, Szocsiból és Moszkvából repülő viszi őket Batumiba.

Az Il-18-as a Moszkva melletti Cskalov katonai repülőtérről indult, s helyi idő szerint 18 óra tájban kellett volna leszállnia Batumiban, az adzsar autonóm terület központja repülőterén. A katasztrófa tíz perccel a tervezett leszállás előtt következett be, a négymotoros gép a Tirala hegynek ütközött és felrobbant. Moszkvában egyelőre nem közölték, kik utaztak a védelmi minisztérium repülőgépén.

Oroszország több katonai támaszpontot is üzemeltet Grúzia területén, s egyben a FÁK békefenntartó erőinek is gerincét adja az abház-grúz erők szétválasztásánál. Moszkva nem is oly hallgatólagosan az abház oldalhoz húz.

(MTI)

Korábban: