Nem engedték be a Vörös térre a csernobili tüntetőket<br/>

Vágólapra másolva!
Moszkvában a Manyézs téren, Zsukov marsall lovas szobránál szórta le kitüntetéseit csaknem száz csernobili veterán, így tiltakozva kedvezményeik tervezett megvonása ellen.
Vágólapra másolva!

Az 1986-os atomerőmű-baleset következményeinek felszámolásában részt vett, s emiatt leszázalékolt emberek amiatt tiltakoznak, hogy az orosz törvényhozás alsóháza már második olvasatban elfogadta azt a törvényt, amely a csernobili rokkantakat gyakorlatilag ugyanúgy kezeli, mint a háztartási balesetben vagy ivászatban tartós egészségkárosodást szenvedetteket.

A csernobili veteránok csaknem kétszáz fős menete Tulából indult gyalog Moszkvába, de a beteg tiltakozók közül csak kevesebb mint százan tudtak eljutni az orosz fővárosba. A csendes, még csak jelszavakkal sem felszerelkezett menetet - amely mindvégig a járdán haladt, s még a járműforgalmat sem akadályozta - a rendőrség nem engedte a Vörös térre a Moszkva folyó irányából. A csernobiliek ezért megkerülték a Kremlt, s a Sándor-kert irányából próbálkoztak, és sikerrel: beálltak a Lenin Mauzóleum látogatóinak sorába, s így eljutottak Oroszország központi terére - a menet szervezői szerint talán utoljára.

A csernobili veteránok ezt követően a Kremllel szomszédos Manyézson "adták vissza" magas kormánykitüntetéseiket az orosz államnak, a Zsukov emlékmű talpazatára helyezve a medáliákat.

(MTI)

Korábban:

(2000.07.05.)