Schüssel szerint nem lenne helyes népszavazással dönteni az EU-bővítésről <br/>

Vágólapra másolva!
Wolfgang Schüssel osztrák kancellár szerint nem lenne helyes népszavazással dönteni az Európai Unió bővítéséről. Az ötlet pártja koalíciós partnerétől, az Osztrák Szabadságpárttól (FPÖ) származik. A párt hamarosan meg is kezdi a népszavazást követelő aláírásgyűjtő kampányát.
Vágólapra másolva!

Schüssel a kormány keddi ülése után kérdésre válaszolva szólt az FPÖ követeléséről. A kancellár kijelentette: "Nincs nagy véleményem róla." Kifejtette: nem lenne helyes két különböző osztályt teremteni az Európai Unióban azzal, hogy míg a jelenlegi tagállamokat népszavazás nélkül vették fel, a mai tagjelöltekről tartanának ilyet. Másrészt a tagjelöltek egész csoportjáról nem lenne okos szavazni, ha viszont minden tagállamban minden egyes tagjelöltről külön-külön kérdeznék meg a népet, mintegy 150 alkalommal kellene voksolni.

Közben az FPÖ-ben már a népszavazás előkészítésén fáradoznak. Burgenland tartományban, ahol december 3-án lesznek választások, a csütörtöki rendkívüli tartományi kongresszuson szándékoznak kezdeményezni a népszavazást követelő aláírásgyűjtő kampányt.

Erhard Busek, az EU keleti bővítésével foglalkozó kormánybiztos a kérdésről úgy vélekedett, hogy elvben nem utasítható el a nép megkérdezésének lehetősége. Szerinte azonban mivel ennek nem az lenne a célja, hogy rokonszenveket és ellenszenveket tükrözzön, mindenképpen meg kellene várni a csatlakozási tárgyalások lezárását, hogy konkrét észérvekkel lehessen operálni. Busek utalt egyébként arra is, hogy az osztrák lakosság 50 százaléka egyértelműen támogatja a bővítést, mivel felfogta, hogy az milyen kedvező esélyeket hoz Ausztria számára. (1998-ban még 55 százalék határozottan ellenezte az EU keleti bővítését.)

Az FPÖ és személy szerint a párt éléről ugyan májusban távozott, de az irányítást mindinkább újra magához ragadó Jörg Haider azóta követeli egyre hangosabban a népszavazást, amióta a párt tíz napja érzékeny veszteségeket szenvedett a stájerországi tartományi választásokon. Haider a választók visszahódítása érdekében egyre élesebben támadja a koalíciós partner Osztrák Néppártot és saját pártja kormánytagjait is, akik a koalíciós program értelmében kénytelenek sok tekintetben eltérni attól, amit az FPÖ ellenzékben ígért a kisembereknek. A decemberi burgenlandi választásokhoz az FPÖ nem fűzhet nagy reményeket, noha Karl Stix szociáldemokrata párti tartományi elöljáró nem indul újra tisztségéért. Bécsben pedig, ahol a szociáldemokrata Michael Häupl a főpolgármester, Hilmar Kabas jelenlegi FPÖ-jelöltnek a jövő évi választásokon semmi esélye sincs, mert többször nevetségessé tette magát, a párt népszerűsége pedig csökkent. Ezért Haider már múlt pénteken mintegy megkezdte a bécsi választási kampányt egy nagygyűléssel, amelyen a jól bevált ellenzéki témához nyúlt vissza: az EU bővítése ügyében népszavazást követelt, és vadul támadta a bevándorlókat.

(MTI)

Ajánló:

Információk az EU-ról. (angolul)

Korábban:

(2000.10.16.)