Ingadozik az átmeneti jugoszláv kormány <br/>

Vágólapra másolva!
Szpaszoje Krunics, a magát a legnagyobb szerb monarchista pártnak mondó, Vuk Draskovics-féle Szerb Megújhodási Mozgalom képviselője pár nappal a szerb átmeneti kormány megalakulása után azzal fenyegetőzött, hogy kilép a kormányból, ha Szlobodan Milosevics exelnök három "cimboráját" nem távolítják el a hatalomból.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Krunics vasárnap közölte, hogy ő és a mozgalom több tagja kilép a kormányból, ha nem bocsátják el állásából Balsa Govedarica bírót, Rade Markovicsot, az állambiztonsági szolgálat főnökét, valamint Dragisa Krmanovics államügyészt. Govedaricát az 1996-os választási eredményekkel való csalással vádolják, Markovics vélhetően több politikai gyilkosságért felelős.

"Ha az országban elkövetett jogsértésekért felelős személyeket nem váltják le, akkor nincs értelme annak, hogy a Szerb Megújhodási Mozgalom kormányon maradjon" - nyilatkozta Krunics.

A Milosevicset felváltó, újonnan megválasztott jugoszláv elnök, Vojiszlav Kostunica mögött álló demokráciapárti pártszövetség, a DOS - amely a megújhodási mozgalomhoz hasonlóan bekerült az átmeneti kormányba - szintén a három tisztviselő eltávolítását követeli.

Nebojsa Csovics, a DOS tömörülést képviselő másik kormányfőhelyettes szombaton azzal fenyegetőzött, hogy következményei lesznek, ha a kormány szocialista tagjai nem egyeznek bele keddig a jelzett személyek eltávolításába.

(MTI)

Ajánló:

legújabb hírei

Korábban:

(2000. október 27.)