Észak-Korea elítélte az amerikai katonai repülőgépek belépését a légterébe<br/>

Vágólapra másolva!
Észak-Korea szerdán éles hangvételű nyilatkozatban ítélte el, hogy - mint állította - az Egyesült Államok hadseregének repülőgépei októberben 150 felderítő repülést végeztek légterében. A nyilatkozatot épp a Phenjan rakétaprogramjáról szóló tárgyalások Malajziában megrendezett újabb fordulójának kezdetén hozták nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

A Malajziában zajló megbeszéléseken Washington azt szeretné eléri, hogy a phenjani vezetés állítsa le rakétaprogramját. A júliusban megtartott legutóbbi tárgyalások eredménytelenül zárultak.

Madeleine Albright amerikai külügyminiszter múlt heti észak-koreai látogatása után két nappal a kommunista ország azt mondta, hogy amerikai gépek repülnek be légterébe, ami - szerinte - elmérgesíti a koreai félszigeten javulásnak indult helyzetet. A Dél-Koreában állomásozó amerikai erők elismerték, hogy két repülőgépük gyakorlatozás közben véletlenül berepült Észak-Korea légterébe.

Amerikai diplomaták szerint a Kuala Lumpurban szerdán megkezdődött észak-koreai-amerikai tárgyalások kimenetelétől függhet, hogy Bill Clinton amerikai elnök ellátogat-e Phenjanba.

Robert Einhorn, a malajziai fővárosban tárgyaló amerikai küldöttség vezetője az időközben már hatodik tárgyalási forduló kezdetén azt mondta, hogy Albright látogatása "komoly előrelépéseket" eredményezett, de még sok a tennivaló. Dzsang Csang Cson észak koreai küldöttségvezető a rakétaprogram leállításából eredő politikai és gazdasági veszteségek ellentételezésétől tette függővé a háromnapos tárgyalások sikerét.

Az Egyesült Államok és több kelet-ázsiai ország aggódva figyeli az észak-korai rakéták fejlesztését, ugyanis ezek a rakéták feltételezhetően képesek lennének eléri Japánt. Vannak olyan aggodalmak is, hogy ilyen rakéták Észak-Koreából eljuthatnak Pakisztánba és közel-keleti országokba.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 23.)