Koalíciós viszály alakulhat ki az osztrák rendőrségi adatok felhasználása miatti botrány miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Ausztriában koalíciós viszály van kialakulóban a rendőrség adatainak felhasználása körül kirobbant botrány kapcsán. Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnöke szerdán a koalíciós tanács összehívását követelte - amelynek maga is tagja - a partner Osztrák Néppárt (ÖVP) azonban a nap folyamán nem kívánt állást foglalni a követelésről.
Vágólapra másolva!

A botrányt Josef Kleindienst, az FPÖ rendőrszakszervezetének volt elnöke robbantotta ki, mikor könyvében azt írta: az FPÖ vezetői többször kértek a pártnak a rendőrségnél dolgozó híveitől a testület számítógépéből adatokat a párt, illetve személyiségei ellenfeleiről.

Az ügyben ügyészségi nyomozás kezdődött, amely a jelek szerint egyre közelebb jut Haiderhez és az FPÖ más vezető személyiségeihez. Az ügyben már felfüggesztett 11 rendőr között van Haider testőre, és a nyomozó szervek kérték a párt több bécsi vezetője - köztük Hilmar Kabas tartományi elnök - mentelmi jogának felfüggesztését. Kabasról a News című hetilap azt írja: bizonyítékok vannak arra, hogy egy perben a rendőrségtől származó titkos adatokat használt fel.

A botrány kapcsán az FPÖ és Haider össztüzet zúdít az ellenzékre - ezen belül a korábban kormányzó Osztrák Szociáldemokrata Pártra (SPÖ) - és a sajtóra: az utóbbi napokban pro és kontra számtalan per indult rágalmazás, személyi jogok megsértése és hasonlók miatt.

A koalíciós viszályt azonban az idézi elő, hogy Haider és az FPÖ emberei élükön Peter Westenthaler frakcióvezetővel hevesen kikeltek Ernst Strasser belügyminiszter (ÖVP) ellen. Az ügyről szó volt a keddi minisztertanácson, ahol az FPÖ miniszterei azzal vádolták az ÖVP-t, hogy csakis az FPÖ irányába nyomoz. Azután kedden félóránként cáfolta egymás Strasser miniszter és Westenthaler, az utóbbi ugyanis állította, hogy egy második nyomozócsoport is létrejön, hogy a Michael Sika volt biztonsági igazgató könyvében szereplő állítások nyomán immár a baloldalt érintő felvetéseket is vizsgálja. Westenthaler szerdán kijelentette, hogy Strasser csakis az FPÖ ellen nyomoztat, "bal szemére vak", és eljárásával hátba támadja a kancellárt is, amikor cáfolja egy második nyomozó csoport létrejöttét, noha erről a megállapodtak.
A belügyminiszter egy közleményben ehhez szerdán mindössze annyit közölt, hogy a nyomozás minden politikai irányba folyik.

A News cmű hetilapnak készült Gallup-felmérés szerint a lakosság 81 százaléka parlamenti vizsgáló bizottság felállítása mellett van - a kormánypártok ezt ellenzik -, 77 százalék szerint Haidernek távozni kellene karintiai tartományi elöljárói tisztségéből, ha bebizonyosodik, hogy illegális tevékenységre adott megbízást, 52 százalék pedig üdvözölné Dieter Böhmdorfer igazságügyi miniszter lemondását. A miniszter, aki kinevezése előtt Haider és az FPÖ ügyvédje volt, legalább egy perben használt fel titkos rendőrségi anyagot, de most azzal védekezik, hogy azt megbízójától kapta.

Ugyancsak a News közli azt a Gallup-felmérést, amely szerint az SPÖ a választók kegyeiben immár újra vezet 32 százalékkal, az ÖVP most 31 százalékra számíthatna - a tavaly októberben szerzett 27 százalék után -, míg az FPÖ népszerűsége egy év alatt 27 százalékról 21-re esett vissza.

Schüssel kancellár, aki koalíciós partnere konfrontációt kereső megnyilvánulásaival kapcsolatban általában hallgat, ezúttal is csak annyit mondott egyelőre: "Minden tekintetben tisztázást akarunk, pártállásra való tekintet nélkül". Schüssel azonban egyszer már cserben hagyta belügyminiszterét az FPÖ követelése nyomán.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. október 2.)