Schröder szerint el kell halasztani Palesztina kikiáltását

Gerhard Schröder német kancellár szerdán Jasszer Arafat palesztin vezetővel folytatott gázai tárgyalásai után a független palesztin állam egyoldalú kikiáltása ellen foglalt állást, tekintettel az izraeli-palesztin véres összetűzésekre.

A kancellár Arafattal folytatott egyórás megbeszélése után közölte: az Európai Unió a német elnökség idején kijelentette ugyan, hogy a palesztinoknak kétségtelen joguk van önrendelkezésre, de okos lenne mindennemű egyoldalúságot lehetőség szerint kerülni, mert ezek nem segítenék a békefolyamatot, hanem inkább hátráltatnák.
Schröder, aki Arafatnál tett látogatásával fejezte be ötnapos közel-keleti útját, bejelentette, hogy kormánya az emberiesség jeleként a közeljövőben németországi gyógykezelésre visz 50 súlyosan sérült palesztin gyereket. Arafat köszönetet mondott Schrödernek, és kérte, hogy Európában és az egész világon lépjen fel az Izraellel fennálló konfliktus befejezése érdekében.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 1.)