Az Iszlám Dzsihád vállalta magára a jeruzsálemi pokolgépes merényletet<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Dzsihád nevű palesztin szélsőséges szervezet bejelentette, hogy tagjai hajtották végre a csütörtöki jeruzsálemi pokolgépes merényletet. A csoport által a Reutershez elfaxolt üzenetben ez olvasható: "A Jeruzsálem Brigádok, az Iszlám Dzsihád mozgalom katonai karja megerősíti: ez az akció azokra a bűntettekre adott válasz, amelyeket az izraeli ellenség követ el a védtelen palesztin lakosság ellen."

Csütörtök délután gépkocsiba rejtett pokolgép robbant a szent város nyugati részének egyik forgalmas bevásárlónegyedében, két ember életét kioltva.

(MTI)

Korábban:

(2000. november 2.)