Kokaint talált a brit parlament mosdóiban a The Sunday Times tudósítója<br/>

Vágólapra másolva!
Brit sajtóértesülések szerint az éjszakába nyúló fárasztó ülések arra kényszeríthetik a parlament egyes képviselőit, hogy kábítószerszívással tartsák éberen magukat. A The Sunday Times vasárnapi brit lap tudósítója nemrég kokain és marihuána nyomaira bukkant a brit parlament mindkét házának mosdóiban.
Vágólapra másolva!

Beszippantott kokain, cigarettában elszívott vadkender nyomaira bukkant a The Sunday Times tudósítója a Westminster alsóházában és a lordok házában lévő mellékhelyiségekben, köztük lord Irvine lordkancellár hivatali mosdójában. A felfedezés természetesen nem azt jelenti, hogy a lordkancellár, aki igen határozottan ellene van az enyhébb fokozatú drogok, mint például a vadkender engedélyezésének, maga kábítószer élvező lenne, sőt tudatában lenne annak, mi folyik a hivatalához közeleső helyiségekben - írta a brit lap.

A brit újság a parlamenten kívül másik kilenc közintézmény mosdóit is átvizsgálta. Ezekben a mellékhelyiségekben azonban egyáltalán nem találtak kábítószer élvezetre utaló bizonyítékokat az újságírók. A törvényhozók "lelepleződése" ráadásul egy nappal az előtt látott napvilágot, hogy Keith Halliwell, a kábítószerellenes harcot koordináló brit kormánytag nyilvánosságra hozza a kormány újabb intézkedéseit a droggal való visszaélésről.

A parlamenti képviselők mind kormány, mind ellenzéki oldalról már régóta sürgetik a vadkender minősítésének a megváltoztatását, azt, hogy ne minősítsék keménydrognak a szert, és engedélyezzék fogyasztását például gyógyászati célokra. A kérdésről folyó országos vitában a tory árnyékkormány hét tagja például a közelmúltban elismerte, hogy egykoron, egyetemistaként fogyasztott kábítószert.

Paul Flynn munkáspárti képviselő, a vadkender fogyasztás engedélyezésének egyik élharcosa "igen érdekesnek" nevezte a The Sunday Times felfedezését. Úgy vélekedett, hogy a kokain "társadalmi droggá" vált. Rendszeres fogyasztóit azonban nem bűnözőként, hanem betegként kellene kezelni.

(MTI)

Ajánló:

angolul