Kampánysztori<br/>

A nagy októberi szocialista forradalom 83. évfordulóján nemcsak az USA 43. elnökét, de az amerikai képviselőház (kongresszus) összes és a felsőház (szenátus) 34 tagját is meg kell választaniuk az amerikaiaknak, sőt néhány államban kormányzót is választanak kedden. A választási procedúra február óta tart. A pénzszerzési és a komoly vitáktól a tréfás show-elemekig minden média adta lehetőséget felhasználó szavazatszerzési hadjárat majd egyéves tobzódása ér mindjárt véget.

A tortúra komolyságát jelzi, hogy a leköszönő Clinton elnök, számos hivatali teendőjét félretéve, az utóbbi időben 150 választási gyűlésen vett részt, és '97 óta már 35 kifejezetten pénzgyűjtő rendezvényen jelent meg személyesen. A demokrata elnök nem csak azt kívánta ezzel elérni, hogy eddigi helyettesének adja át a hatalmat, hanem a képviselőházban '94 óta tartó republikánus fölényt is megtörje. A közvélemény-kutatások szerint az utolsó percig teljesen bizonytalan, hogy Clintonnak akár az egyik óhaja is teljesül-e.

Fotó: Win McNamee

Az előválasztások idején aktív pénzgyűjtési munka folyt mindkét oldalon. Amerikában a jelölteket bárki támogathatja fejenként 1000 $ erejéig, de a pártkasszába és úgynevezett poliitikai akciókra korlátlanul lehet adakozni. A republikánusok inkább elegánsabb, szmokingos bulikat rendeztek, míg a demokraták a sörsátras, hússütős rendezvényeket részesítették előnyben. Mindkettőben azonban ugyanaz volt a rendszer: a belépők nagyon drágák, és csak az alsó határ volt megszabva, így akár több százezer dollárért is lehetett beugrót szereznie annak, aki ennyit szánt rá.

Fotó: Rick Wilking

A választások második nagy állomása a konvenciók. Ezek a négynapos ünnepségek nyáron voltak. A konvenciók elvi feladata, hogy ezeken döntsenek a pártok az előválasztási eredmények ismeretében a hivatalos jelöltről. Persze eddigre már nyilvánvaló volt, hogy a philadelphiai republikánus konvenció Busht, míg a Los Angeles-i demokrata konvenció Gore-t jelöli. A konvenciók célja inkább a pártok egységének látványos helyreállítása volt, megmutatni, hogy az előválasztások frakcióharcai után a párt egyértelműen kiáll immár egyetlen jelöltje mellett. A másik fontos esemény ilyenkor, hogy a jelöltek hivatalosan is megnevezik alelnökjelöltjüket. Gore az ortodox zsidó Liebermant választotta, aki szigorú erkölcseiről híres, a demokraták között elsőként ítélte el Clinton szexbotrányát, több belpolitikai kérdésben inkább a republikánusokhoz közel álló nézeteket vallott a közelmúltban. Bush alelnökjelöltje Cheney, aki az idősebb Bush elnökségének idején védelmi miniszter volt. Mindkét konvenciót hatalmas rendőri védelem biztosította, de balhé csak a demokratáknál volt, ahol mintegy ezer környezetvédő tüntetőt oszlattak könnygázzal szét. Viszont fél Hollywood felvonult a demokraták mellett, a sztárok percekig ünnepelték a búcsúbeszédet tartó Clintont. Mindkét konvenció politikai mondanivalója a középre húzás volt, a radikális nézetek párton belüli elhallgattatása és a másik párt hagyományos ütőkártyáinak felhasználása. Ezt a demokratáknál a konzervatív Lieberman előretörése jelentette, míg a republikánusoknál a szónokok gondos megválasztása. Philadelphiában ugyanis a fekete Powell, a minden idők legmagasabb katonai rangot elérő afroamerikai, az Öböl-háború idején vezérkari főnök volt az egyik főszónok. Szót kapott a republikánus párt egyetlen bevallottan meleg szenátora is.

Nyár óta a két jelölt három nyilvános tv-vitán mérkőzött szemtől szembe egymással, meglepően alacsony nézettséget produkálva. A közvélemény-kutatások az első vita után Gore előnyét jelezték, azóta viszont egy kicsivel Bush vezet. Gore vezetne azonban, ha a teljesen esélytelen Ralph Nader nem vinne el 3%-nyi szavazatot. Nader ugyanis radikális környezetvédőként, a seattle-i tüntetés egyik szervezőjeként kimondottan demokrata típusú programot fogalmazott meg, csak sokkal radikálisabban, mint az óvatos Gore. (Részleteket lásd a két kisebb jelöltnél.)

A kampányban Gore ellenfele műveletlenségét és szociális érzéketlenségét támadta elsősorban. Bush pedig nagyképű, okoskodó, szürke hivatalnoknak próbálja beállítani demokrata kollégáját. (Lásd: Az igazi programkérdésekről.) A felmérések szerint Gore jobb a nőknél, a feketéknél és a zsidóknál (kivéve az ultrakonzervatív haszid közösségeket), és őt támogatja a legtöbb szakszervezet is. Busht több férfi és spanyol ajkú támogatja, és a nagyvállalati lobbik is mellette agitálnak. A közép-amerikai származású kisebbség mindkét jelöltnek nagyon fontos volt, honlapjaik spanyolul is olvashatóak, Bush rendszeresen meg is szólalt a kampány alatt spanyolul. Sokat számít, hogy öccse Florida kormányzója, ahol komoly létszámú kubai kisebbség él.

Gore, aki nehezen bír lazán és kedélyesen viselkedni, sokat megtett, hogy mégis kicsit oldottabbnak tűnjön. A kampány közepén sötét öltönyei helyett barna és zöld, egyszerűbb ruhákat kezdett viselni, interjút adott az MTV-nek és a Rolling Stone magazinnak is. A legtöbb támadást erkölcsi oldalról két irányból kapta: egyrészt, mert Clinton mellett állt végig a Lewinsky-ügy idején, másrészt pedig az 1996-os választások alatti kétes pénzügyi machinációi miatt. (Állítólag jelentős illegális támogatást vett fel egy kaliforniai buddhista templomban.) Gore most a hű férj és kiegyensúlyozott, négygyermekes családapa képét erőlteti, elég sikeresen. Kellemetlen volt viszont, amikor a kampánypénzekkel kapcsolatos visszaélésekről szóló fehér házi vitát otthagyta, mondván, pisilnie kell.

Bushnak elsősorban ifjúkori botlásaival és külpolitikai tájékozatlanságával kell megküzdenie. Többször összekevert már európai államokat, nem tudja helyesen kiejteni sokszor az idegen neveket, mint mondta, azért örült Milosevics bukásának, mert nagyon nehéz nevét úgysem szerette kimondani. Ifjúkorában pedig rossz tanuló volt, 40 éves koráig rendszeresen és sokat ivott, és mint a közelmúltban kiderült, ittas vezetésért egy éjszakát őrszobán töltött. Nem jött jól neki az sem, amikor egy újságírót seggfejnek nevezett egy rendezvényen, és közben nem vette észre, hogy be van kapcsolva a mikrofon.

Magyari Péter