Valószínűleg leállítják a további kutatást a Kurszkon<br/>

Vágólapra másolva!
Kedden reggel megszakították a munkájukat azok a búvárok, akik az augusztus 12-én szerencsétlenül járt orosz Kurszk tengeralattjáró belsejéből próbálták kiemelni a tragédiának áldozatul esett 118 tengerész tetemeit.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Navrockij, az orosz északi flotta szóvivője elmondta: hétfőn lejárt az orosz fél szerződése a Halliburton nevű norvég céggel, amely az embereket és a technikát biztosította a bonyolult művelethez. A szóvivő hozzátette: könnyen lehet, hogy az orosz fél nem is hosszabbítja meg a megbízást, és véglegesen leállítja a kutatást. Azzal indokolta ezt, hogy nagyon megnehezedett a búvárok munkája, a vízi járműn történt súlyos rongálódás miatt nem tudják szabaddá tenni a tengeralattjáró négyes számú rekeszébe vezető átjárót.

A búvárok eddig 12 holttestet emeltek ki az atommeghajtású tengeralattjáróról, amely a Barents-tenger mélyén fekszik a nyári szerencsétlenség óta. A tragédia okáról még mindig nincs végleges hivatalos magyarázat.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 29.)