Férjeket kérnek a nigériai asszonyok<br/>

Vágólapra másolva!
A nélkülözés, a korai és erőszakos úton köttetett házasságok Nigéria északi részén rengeteg váláshoz vezetnek. A jelenség egyre jobban zavarja a terület vezetőit. Számos államban a kormány nagymértékben - 1000-ről 10 dollárra - csökkentette hozomány minimális értékét, lehetőséget adva a szegényebbeknek is a házasságra. Ez azonban csak kis mértékben növelte a házasulandók kedvét. Elvált asszonyok egy csoportja ezért Zamfara állam utcáira vonult, így tiltakozva a férjjelöltek kis száma ellen.
Vágólapra másolva!

Több mint 1000 elvált és elvált nő menetelt végig Bungudu város főbb utcáin, így mutatva ki dühüket és bosszúságukat amiatt, hogy a legtöbb férfi kevesebb, mint két feleséget tart csak. A tiltakozók szerint egyetlen menedékük az lehetne, hogy ezek a kevés feleséggel rendelkező férfiak vegyék feleségül őket, megmentve ezáltal őket attól, hogy tovább növeljék az elváltan és özvegyen a városokban barangoló nők számát.

Az elkeseredett asszonyok elmeneteltek az emír palotájáig, ahol elmondták panaszukat. Úgy vélik ugyanis, hogy az emír befolyásolni tudja az ország férfilakosságát abban, hogy az érvényben lévő Sharia törvények szellemében több feleséget válasszanak maguknak. Az asszonyok közölték az emírrel, hogy követeléseik sikertelensége esetén törvényt fognak sérteni. Az emír azonban támogatásáról biztosította a tiltakozókat.

Az asszony-menet egyik résztvevője egy 11 éve elvált asszony, akit válása óta csak ketten kértek feleségül, azonban egyik jelentkező sem bizonyult komolynak. Szerinte számos férfi csak ígérgeti a házasságot. Egy másik asszony hat éve motorbalesetben vesztette el a férjét

Amikor Nigériában bevezették a Sharia törvénykezést, a kormány csökkentette a hozomány összegét, azonban akkor a nők tiltakoztak ez ellen.

Egy fiatal férfi a BBC helyszíni tudósítójának elmondta, hogy anyagi okokból nem tud megházasodni. A férjjelöltnek ugyanis 500-1000 dollár közötti összeget kell fizetnie menyasszonyáért, ekkora összeggel azonban nem rendelkezik. Egyes férfiak azért nem vesznek - szerintük - ''használt'' asszony feleségül, mert félnek a HÍV-fertőzéstől.

Az iszlám törvények szerint a férfiaknak legfeljebb 4 feleségük lehet. A feleségeknek étel, ruha és szállás jár, ezentúl a férjeknek egyenlő arányban kell megosztaniuk szeretetüket is asszonyaik között.

Korábban:

Nigériai linkek. (angolul)