Gore és Bush fej-fej mellett halad<br/>

Vágólapra másolva!
A republikánus Bush továbbra is vezeti az elnökválasztást, de demokrata ellenfele Al Gore megszerezte első jelentős győzelmét Floridában. A küzdelem egyre szorosabb. A jelenlegi állás: 131:122, Bush javára.
Vágólapra másolva!

A republikánus Bush tizenegy, a demokrata Gore tíz államban győzött eddig, az elektori szavazatok állása pedig 131 - 122, Bush javára. Gore floridai győzelmével 25 elektori szavazathoz jutott. Florida különösen magas lélekszámú állam, ezért az ottani győzelem különösen értékes. A demokrata siker azért érdekes Floridában, mert az állam kormányzója Bush öccse, Jeb Bush. Ráadásul jelentős kubai kisebbség él az államban, akik egyrészt dühösek a demokratákra, mert kiadták Kubának Eliant, a menekült kisfiút. Bush különösen nagy hangsúlyt fektetett a spanyol ajkúak meggyőzésére, a kampány során sokszor maga is megszólalt spanyolul. A másik jelentős demokrata győzelem Michigenben történt, ami szintén sok elektori szavazatot jelent a többim államhoz képest.

Gore megszerezte a szavazatok többségét Michigan, Illionis, New Jersey, Massachuttes, Maryland, Connecticut, Delaware államokban, és az önálló államnak számító fővárosban, Washingtonban is. Bush Észak-Karolinában, Texasban, Oklohamában, Missisippiben, Kansasban és Alabamában is győzött.

Eddig a floridai demokrata diadal a választások legnagyobb meglepetése, mert Bush 5 államban történt győzelme a helyi választói hagyományoknak többnyire megfelelt. Indiana, Virginia és Georgia hagyományosan republikánus beállítódásúak, és Vermontban sem volt meglepő Gore győzelme. Bush texasi győzelme azért fontos, mert, 1994 óta ő az állam kormányzója is.

Az eredmények - melyek mind az exit poll-os közvéleménykutatásokon alapulnak - azt mutatják, hogy Bush inkább a déli és középső államokban tudott győzni. A keleti part viszont úgy tűnik, hogy a hagyományoknak megfelelően továbbra is a demokraták fontos bázisa.

Ahogy nyugat felé változnak az időzónák, úgy érkeznek az előzetes eredmények. Legkésőbb ezért a legnyugatibb államokból így például Kaliforniából fognak hírek érkezni, hiszen ott még be sem zártak a szavazófülkék. Az utolsó eredmény a tőlünk legtávolabbi államból, Hawaiiból várható.