Tortamerénylet-sorozat fenyegeti Lengyelországot<br/>

Vágólapra másolva!
Egy anarchista fiatal tortát dobott Leszek Balcerowicz volt pénzügyminiszterre kedden, amikor előadást tartott a varsói egyetemen. Ezen a héten ez már a második ilyenfajta megnyilvánulás volt Lengyelországban.
Vágólapra másolva!

A "merénylő" Maciej Roszak, egy poznani anarchista szervezet tagja azt mondta, hogy Balcerowicz azért a neoliberális gazdaságpolitikáért kapta a tortát, amelynek következtében a lengyel társadalom jelentős része elnyomorodott, sokan munkanélkülivé váltak, és a szülők nem tudják eltartani gyermekeiket.

Az anarchisták bejelentették, hogy akcióra készülnek a szerdán kétnapos hivatalos látogatásra Lengyelországba érkező Igor Ivanov orosz külügyminiszter ellen is, Oroszország Csecsenfölddel szemben folytatott politikája miatt. Azt nem közölték, hogy Ivanovot is tortával akarják-e megdobálni.

A tiltakozásnak ez az újfajta módja hétfőn kezdődött Wroclawban, amikor független természetvédők Antoni Tokarczuk környezetvédelmi miniszter ellen hajtottak végre "tortamerényletet". Mint a keddi eset mutatja, hamar követőkre találtak.

(MTI)

Ajánló: