Bankárok szerint elképzelhető, hogy Milosevics Moszkván keresztül juttatta külföldre vagyonát<br/>

Vágólapra másolva!
Lapértesülések szerint orosz bankszakemberek nem tartják kizártnak, hogy Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök Moszkván keresztül menekítette ki más országokba vagyonát. A jugoszláv exelnök testvére, a moszkvai jugoszláv nagykövet segítségével állítólag 3-4 milliárd dollárt juttatott külföldre.
Vágólapra másolva!

A Kommerszant Daily moszkvai napilap csütörtöki számában részletesen ismertette a Banja Luka-i Reporter című hetilapban megjelent állításokat, melyek szerint a Milosevic család vagyonának egy részét (3-4 milliárd dollárt) diplomáciai csatornákon keresztül juttatta ki - az orosz fővároson keresztül, Tádzsikisztánt is érintve - a Dél-afrikai Köztársaságba, Libanonba és Ciprusba. Mint a kommentár megjegyzi, ez lehet a magyarázata annak, miért reménykedik annyira a hágai nemzetközi törvényszék fővádlója, Carla Del Ponte az orosz hatóságok segítségében a "Milosevics-milliárdok" felkutatásában.

Vlagyimir Raszevszkij, az orosz MDM-bank alelnöke az orosz napilapnak nyilatkozva nagyon is elképzelhetőnek nevezte, hogy Jugoszláviából ilyen úton juttattak ki komoly pénzeket. Egymillió dollár alig tíz kilogramm, az ilyen súly nem jelent problémát a diplomácia futárposta számára, s számos orosz bankból gond nélkül lehet pénzt átutalni külföldre.

A Kommerszant Daily moszkvai jugoszláv forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Danilo Markovics volt és Boriszlav Milosevics (a volt elnök bátyja) jelenlegi moszkvai jugoszláv nagykövetnek egyaránt tudomása lehetett a diplomáciai postában érkező pénzekről (Markovicsnak még saját cége is volt az orosz fővárosban). A pénzek továbbutalásában pedig a Milos Mirkovics vezette moszkvai Vekszim-bank közreműködött.

Az orosz napilap megjegyzi, hogy a Vekszim-bank nem nagyon ismert orosz pénzügyi körökben, habár aktívumainak nagysága alapján bekerült az oroszországi pénzintézetek százas toplistájába. A Vekszim-bank aktívumai az év közepén 2082 millió rubelt (csaknem 70 millió dollár) tettek ki, deklarált nyeresége pedig 4,44 millió rubel volt.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.03.)