Jugoszlávia utoljára ünnepelte a Köztársaság Napját<br/>

Vágólapra másolva!
Az előző Jugoszlávia idejéből fennmaradt Köztársaság Napját ünnepelték szerdán a mostani Jugoszláviában, de várhatóan idén utoljára: az új belgrádi vezetés el kívánja törölni a régi, egységes időket idéző ünnepet. A november 29-i Köztársaság Napja a titói Jugoszláviában állami ünnep volt.
Vágólapra másolva!

Fotó: Reuters

Josip Broz Tito
az egységes Jugoszlávia megalkotója

A Köztársaság Napja a mostani Jugoszláviában is ünnepnap, de várhatóan idén tartják meg utoljára. Belgrádban már tavaly is vitát váltott ki: az 1943-as eseményre utalva sokan egy nem létező állam ünnepének nevezték, a Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök nevével fémjelzett akkori belgrádi vezetés viszont a királyság megszüntetésének évfordulójával magyarázta fennmaradását.

November 29-ét idén csekély érdeklődés kísérte. A nagyobbik köztársaságban, Szerbiában még betartották a szerdát és csütörtököt munkaszüneti nappá nyilvánító jugoszláv kormányrendeletet. A központi lapok kedden háromnapos számmal jelentek meg, Belgrádban szerdán pedig csak a magánüzletek tartottak nyitva.

A B-92 rádió olyan polgárokat idézett, akik egy nem létező Jugoszlávia ünnepének mondták a Köztársaság Napját; az állami ünnepek számának csökkentését és az egyháziak megtartását sürgették, vagy közölték: régen sem ünnepnek, hanem pihenőnapnak tekintették e napot.

A november 29. jövőre, ötvenöt év után várhatóan eltűnik az állami ünnepi közül, bár a jugoszláv parlament kedden még nem szavazta meg az erről szóló - majd gyorsan visszavont - törvényjavaslatot.

(MTI)