Egy képviselő bekiabálással zavarta meg a brit parlament hagyományait <br/>

Vágólapra másolva!
Egy szentségtörő képviselő közbeszólással zavarta meg szerdán a brit parlament ülését. A munkáspárti képviselő bekiabálta, hogy a királynő olvassa a The Guardian című lapot, mely jelenleg egy perrel próbálja bebizonyítani a királyság intézményének elavultságát.
Vágólapra másolva!

Az 1660 óta élő tradíciónak megfelelően a "Fekete Rodnak" nevezett teremőr ezúttal is ünnepélyesen felszólította az alsóház képviselőit: a királynő parancsára fáradjanak át a Lordok Házába, és
hallgassák meg az uralkodó trónbeszédét. Dennis Skinner munkáspárti képviselő azonban így válaszolt: "Mondja meg neki, hogy olvassa a
Guardiant." A megjegyzés előbb zavart okozott a képviselők között, majd többen nevetni kezdtek. A baloldali színezetű lap szerdai számában jelentette be, hogy be akarja perelni a királyságot, mivel
a mai napig érvényben van az az 1701-ben hozott rendelet, amelynek értelmében katolikus vallású nem foglalhatja el az angol trónt. Ezt a törvényt a lap diszkriminálónak és az emberi jogok európai konvenciójával ellentétesnek minősíti.

A The Guardian a brit köztársaságpárti körök szócsövének számít, és többek között ezzel a perrel is próbálja bebizonyítani a királyság intézményének elavultságát. A lap, kampányát nyomatékosítandó, egy felmérésre is hivatkozik, amely szerint a
britek 60 százaléka szívesebben lenne egyszerű polgár, mint Őfelsége alattvalója. Ez utóbbi "címhez" a megkérdezettek 32 százaléka ragaszkodik.