Iliescu egyik párttársa szerint elképzelhető az együttműködés a Nagy-Románia Párttal <br/>

Vágólapra másolva!
Egyes kérdésekben lehetséges lesz a parlamenti együttműködés a Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) és a Nagy-Románia Párt között - jelentette ki a PDSR Iasi-megyei vezetője, aki szenátorként fogja képviselni pártját az új román törvényhozásban.
Vágólapra másolva!

A kisebbségi kormányt alakító PDSR első számú vezetői eddig a lehető leghatározottabban kizárták annak lehetőségét, hogy bármiféle parlamenti együttműködés alakuljon ki pártjuk és a szélsőségesen nacionalista PRM között.

- Vannak olyan törvények, amelyek elfogadásába a PRM parlamenti csoportját be lehet vonni, mivel ezekhez a törvényekhez nem lehet megszerezni a demokraták, a liberálisok vagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség támogatását. Ilyen esetekben bizonyosan lesznek tárgyalások a PRM-vel - szögezte le a PDSR szenátora.

Dan Mathei Agathon, a PDSR szóvivője a Ziarul Financiar című lapnak adott nyilatkozatában a szenátor kijelentését cáfolva ismételten megerősítette, hogy pártja semmiről nem kíván tárgyalni a PRM-vel.

(MTI)