Clinton továbbra is segítené az északír békefolyamatot <br/>

Vágólapra másolva!
Bill Clinton amerikai elnök szívesen folytatná közvetítői szerepét az északír békefolyamatban, ha a felek igényt tartanak rá. J. P. Crowley, az amerikai elnök külpolitikai tanácsadója nyilatkozott erről hétfőn Clinton kedden kezdődő írországi, észak-írországi és nagy-britanniai látogatásának előestéjén.
Vágólapra másolva!

J.P. Crowley a BBC rádióban kijelentette, Clinton elnök arra kívánja felhasználni látogatását, hogy a félkatonai csoportokat mindkét oldalon leszerelési kötelezettségeik teljesítésére ösztönözze. "A Sinn Fein párt, a köztársasági fegyveresek és a koronahű félkatonai csoportok számára is van üzenet: folytatniuk kell a nagypénteki egyezmény teljesítését minden területen, előre kell lépniük a fegyverek beszolgáltatása terén" - hangsúlyozta.

Crowley közölte: elfogadjuk a fegyverek használaton kívül helyezésére tett ígéreteket, de a leszerelés terén is meg kell találni azt a megoldást, amelyben minden ember bízik. A fegyveres csoportoknak is le kell ülniük a tárgyalóasztalhoz, és kompromisszumra kell jutniuk.

David Trimble északír kormányfő hétfőn sürgette Clintont, látogatását használja fel a békefolyamat előmozdítására. Trimble, aki egyben a nemzetgyűlés legnagyobb protestáns erejének, az Ulsteri Unionista Pártnak a vezére, rámutatott: pártja azt akarja, hogy az IRA teljesítse kötelezettségvállalását.

Az északír kormányfő ígéretet tett arra, hogy azonnal visszavonja az IRA-hoz kötődő párt, a Sinn Fein minisztereinek az északír-ír együttműködési tanácsból való kirekesztéséről szóló döntését, ha az IRA felújítja kapcsolatát az északír félkatonai csoportok leszereléséért felelős nemzetközi testülettel.

Bill Clinton kedden búcsúlátogatásra érkezik Dublinba. A nap folyamán ellátogat az ír-északír határ menti Dundalk településre, az Írország egyesítéséért küzdő köztársasági mozgalom fellegvárába. Szerdán Belfastban találkozik az északír nemzetgyűlés pártjaival, és többezres hallgatóság előtt beszédet mond a minap átadott új sportcsarnokban. Nagy-Britanniában Tony Blair vendége lesz, és a Warwicki Egyetemen az Egyesült Államok külpolitikájáról tart előadást.

(MTI)