Vágólapra másolva!
A szlovák rendőrség azzal vádol három volt titkosrendőrt - köztük Ivan Lexát, a szlovák titkosrendőrség (SIS) volt főigazgatóját -, hogy nemzetközi felforgató akciókkal kárt akartak okozni Szlovákia és vele szomszédos országok kapcsolatainak, és ellenérzéseket akartak szítani ezekben az országokban a NATO és az Európai Unió iránt.
Vágólapra másolva!

Jaroslav Ivor, az ügyben eljáró fővizsgáló szerint a SIS egyebek mellett terveket szőtt arra, hogy kárt okozzon a Szlovákia és szomszédai: Csehország, Ausztria, Magyarország, illetve Lengyelország kapcsolatainak. A szlovák titkosrendőrség ezenkívül arra is törekedett, hogy akadályozza a NATO és az EU keleti irányú kibővítését.

"Ezek az emberek 1995 áprilisában egy úgynevezett különleges operatív hivatalt hoztak létre azzal a feladattal, hogy kárt okozzon Szlovákia és a vele szomszédos országok integrációs törekvéseinek" - mondta Ivor. Hozzátette: "1997-ben és 1998-ban ezek a személyek 15 javaslatot készítettek elő az ilyen akciók végrehajtásával kapcsolatosan. Számba vették egyebek között a nemzetiségek közötti feszültségeket, illetve a jugoszláviai háborúban felszínre törő etnikai ellentéteket is."

Ivor elmondta, hogy Lexa a javaslatok közül hétre áldását adta, s a SIS végre is hajtott egy tervet, amelynek fedőneve Neutron Művelet volt, és amely arra irányult, hogy ellenséges érzéseket szítson a cseh polgárok körében a NATO és az EU iránt. Ivor közölte: hivatala átadja a vádanyagot az ügyészségnek, amely ezután eldönti, hogy indít-e bűnvádi eljárást az ügyben. Ha az eljárás során elmarasztaló ítélet születik, Lexa és emberei akár tízévi börtönbüntetésre is számíthatnak.

November 27-én a pozsonyi kerületi ügyész már vádat emelt a külföldön bujkáló Lexa ellen, aki a gyanú szerint 1995-ben titkosszolgálati eszközökkel megszervezte és végrehajtatta az akkor államfő, Michal Kovác fiának erőszakos elhurcolását. Az emberrablás ügyében a SIS nyolc tisztje és további négy személy ellen is vádat emeltek. A szlovák rendőrség és az Interpol körözést is kiadott a volt titkosszolgálati igazgató ellen.

Szlovákiában a Dzurinda-kabinet hatalomra jutása után fény derült egyébként egy Omega nevű titkos tervre is, amelynek értelmében Csehországban faji eredetű zavargásokat, Magyarországon pedig robbantásos merényleteket készítettek elő.

(MTI)