Ketten meghaltak a szlovák igazságügyi miniszter gépkocsibalesetében <br/>

Vágólapra másolva!
A szlovák igazságügyi miniszter balesetében két ember életét vesztette, és hat súlyosan megsérült. A rendőrség szerint Ján Carnogursky miniszter sofőrje volt a hibás a balesetben.
Vágólapra másolva!

A pozsonyi rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: a minisztert szállító BMW típusú gépkocsit a sofőr nem az útviszonyoknak megfelelően vezette. Egy kanyarban az autó áttért az út ellentétes oldalára, ahol nekiütközött egy Lada típusú személygépkocsinak, majd egy Avia típusú teherautónak. A Lada vezetője és egy utasa a helyszínen meghalt. Az egyik sérült életveszélyes állapotban van, és a többiek gyógykezelése is
hónapokig fog tartani. A rendőrség szóvivője szerint a miniszteri autó sofőrje nem fogyasztott alkoholt, de abban vétkes, hogy megszegte a közlekedési szabályokat. Carnogursky állapota nem életveszélyes, és a kereszténydemokrata politikust nem fenyegeti bénulás. Előreláthatólag négy kónapos kezelésre szorul.

(MTI)