Harmadára csökkentik a svájci hadsereg aktív állományát<br/>

Vágólapra másolva!
Elfogadta a berni parlament szerdán a svájci hadsereg reformjáról szóló programot. Az átalakítás során a hadsereg aktív állományát 360 ezerről 119 ezer főre csökkentik. Emellett 24-ről 15 hétre rövidítik az újoncok kiképzési idejét is.
Vágólapra másolva!

A hadsereg megújítására vonatkozó, "Hadsereg XXI" elnevezésű program megvalósítása 2003. január elsején kezdődik, évente 4,3 milliárd frankba fog kerülni. A hadsereg aktív állománya 360 ezerről 119 ezer főre csökken. Egyebek közt előirányozták az újoncok kiképzési idejének 24-ről 15 hétre való lerövidítését is. A hadköteles kort 30 évre csökkentik.

A hadsereg lényegesen kisebb lesz, de nem feltétlenül olcsóbb - mondta Adolf Ogi svájci szövetségi elnök és védelmi miniszter. "Forradalmi lépésnek" nevezte, hogy gyakorlatilag megfelezik a hadsereg létszámát. (A 119 ezer fős aktív létszámot 80 ezer tartalékos egészíti ki.)

A svájci hadsereget az elmúlt tíz esztendőben alapvetően megújították, és személyi állományát csökkentették. Míg a hidegháború idején a hadsereg állománya a lakosság több mint 10 százalékát tette ki, ez a szám jelenleg már csak 3 százalék.

(MTI)

Ajánló:

angolul