Gyorshajtásért vonják felelősségre a szerb belügyminisztert <br/>

Vágólapra másolva!
A szerb átmeneti kormány belügyminisztériumának egyik társminiszterét gyorshajtás miatt büntették meg a közlekedési rendőrök. Ötven év óta ez az első alkalom, hogy egy "rendőrminisztert" saját beosztottjai vonnának felelősségre.
Vágólapra másolva!

Belgrádi sajtóértesülés szerint gyorshajtásért megbírságolták a szerb belügyminisztert: fél évszázada ez az első eset, hogy a "rendőrminisztert" saját emberei ily módon felelősségre vonják.

A bírságolásról a Beta belgrádi hírügynökség számolt be szerb belügyi forrásokból szerzett értesülésére hivatkozva.

E szerint Prelevicset még december 30-án bírságolta meg két közlekedési rendőr a közép-szerbiai Gornji Milanovacs mellett, miután kismértékben túllépte a megengedett sebességet.

A rendőrök tudatában lehettek annak, hogy milyen fontos személyiséget állítottak meg: rendőrségi források szerint először ugyanis igazoltatták a gyorshajtót, és csak utána rótták ki rá a 150 dináros (a jelenlegi árfolyamon 5 márkával egyenértékű) bírságot.

A belügyi források szerint Szerbiában ötven év óta most először fordult elő, hogy közlekedési rendőrök megbírságoltak egy "rendőrminisztert".

Prelevics a szerb ideiglenes kormány tagja, amely a decemberi választások után várhatóan hamarosan megalakuló új szerb kabinet létrejöttéig még hivatalban marad. A politikus a Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnököt támogató párttömörülés képviseletében egyike a belügyi tárcát jelenleg közösen irányító három társminiszternek.

(MTI)