Barak szerint a háború veszélye nagyobb, mint bármikor az elmúlt három évben <br/>

Vágólapra másolva!
Ehud Barak távozó izraeli kormányfő szerint háború fenyeget a térségben, mivel nem láthatók a béke lehetőségei a palesztinokkal. Kedden három izraeli sebesült meg palesztin-izraeli összecsapásokban.
Vágólapra másolva!

Palesztin fegyveresek tüzet nyitottak két izraeli katonára és megsebesítették őket a dél-ciszjordániai Hebron városán belül lévő Tel Rumeida zsidó telepen. A két katona a palesztinok lakta városban épült kis telepet őrizte, ahol fél tucat zsidó család él. Az egyik katona egyikük súlyosan megsebesült, de a golyózáporban nem lehetett azonnal kimenteni, végül mentőautóval egy jeruzsálemi kórházba vitték. A másik könnyebb sérülését helyben ellátták. A 120 ezres palesztin városban mintegy 400 zsidó telepes él.

Ugyancsak tűzpárbaj volt palesztinok és izraeliek között a Hebronhoz közeli Kirjat Arba zsidó telep közelében, és ismeretlenek automata fegyverekből lövéseket adtak le egy autóbuszra is, amely két telep között látja el az összeköttetést. Ezeknek az incidenseknek nem voltak sebesültjei.

Több lövéstől könnyebben megsebesült kedden egy izraeli polgári személy is kedden a libanoni határon, Stula település közelében, miközben a határ mentén húzódó kerítésen dolgozott. A hadsereg szerint a határon keresztüli támadás a határon állomásozó izraeli katonai erő ellen irányult. A katonák viszonozták a tüzet, és a lövöldözés után izraeli helikopterek emelkedtek a magasba a határtérségben. A hadsereg közölte, hogy a bejrúti kormányt teszi felelőssé bármilyen támadásért, amely Izraelt a határ libanoni oldaláról éri.

"A háború veszélye nagyobb, mint bármikor az elmúlt három évben" - mondta Barak a közszolgálati televízióban. Barak elmondta, hogy már három hónappal ezelőtt utasította a hadsereget, hogy készüljön fel a háborúra, tekintetbe véve a hírszerző szolgálatok értékeléseit. "Mindez nem jelenti, hogy a háború elkerülhetetlen, és hogy az izraelieknek számítaniuk kell rá" - közölte a miniszterelnök, aki még a védelmi tárca birtokosa is.

(MTI)