A lengyel államfő nemzetközi ellenőröket küldene Kalinyingrádba<br/>

Vágólapra másolva!
Aleksander Kwasniewski lengyel államfő szerint súlyos csorbát szenvedne az Oroszország iránti bizalom, ha bebizonyosodna, hogy titokban atomfegyvert telepít a Lengyelországgal határos kalinyingrádi beékelődésben.
Vágólapra másolva!

A lengyel államfő a lengyel rádió vendégeként vasárnap reggel úgy vélekedett, hogy nemzetközi ellenőröknek kellene tisztázni az ügyet Oroszország részvétele mellett. Egyetértett a Gazeta Wyborcza hétvégi számának neves kommentátorával, Leopold Ungerrel abban, hogy a rakétatelepítési akció - amennyiben igaz - öngól Oroszország részéről, mégha olyan megfontolások diktálták is, hogy Moszkva így akart javítani pozícióin az amerikai országos rakétavédelmi rendszerről Washingtonnal folytatott tárgyalásokon.

"Köztudott, hogy még a Szovjetunió idejében három rakétadandár állomásozott a kalinyingrádi területen" - mondta Kwasniewski. Jelenleg egy dandár van ott, amelynek természetesen megfelelő fegyverzettel is kell rendelkeznie. "Most arról van szó" - állította az elnök - "hogy a létező infrastruktúrát, a meglévő rakétákat új robbanófejekkel látnák el. Ennek természetesen elsősorban politikai következményei lennének, az ügy az egyes partnerek közötti tárgyalások napirendjére kerülnének, és így is lesz, amennyiben a hírek megfelelnek a valóságnak" - tette hozzá.

Kwasniewski nem zárta ki, hogy a The Washington Times értesülései a Bush-kormányzat Oroszország-politikája kialakításának részét képezik. "Minket azonban elsősorban a tények kell, hogy érdekeljenek. Ezért számítunk nemzetközi ellenőrzésre Oroszországgal együttműködve, amiben nincs semmi rendkívüli, a világ sok részében rendszeresen végeznek ilyet" - mondta a lengyel elnök.

Kwasniewski reményét fejezte ki, hogy az idei első félévben végre sor kerül az orosz elnök régóta esedékes lengyelországi látogatására.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 4.)