A lengyel vizsgálat nem mutatott ki radioaktivitást<br/>

Vágólapra másolva!
A lengyel nemzetvédelmi miniszter, Bronislaw Komorowski szerint a Koszovóba küldött lengyel orvos- és vegyészküldöttség vizsgálatai nem mutattak ki sugárveszélyt abban a körzetben, ahol a lengyel békefenntartók állomásoznak.
Vágólapra másolva!

A lengyel szakértői küldöttség hétfőn érkezik vissza Lengyelországba. A lengyel nemzetvédelmi miniszter előzetesen annyit közölt, hogy semmilyen eddig nem ismert veszélyt nem tapasztaltak, nincs ok aggodalomra a lengyel-ukrán közös zászlóalj - benne 600 lengyel katona - egészsége miatt.

Komorowski szerint a lengyel orvosok és vegyészek nagyon alapos, kiterjedt vizsgálatot végeztek arra vonatkozóan, hogy nincs-e a megengedettnél nagyobb sugárzás a szóban forgó körzetben. Hozzátette, hogy az adott térségben nagy valószínűséggel nem is használtak szegényített urántartalmú lövedékeket. A munkacsoport vizsgálatainak eredményeit hamarosan nyilvánosságra hozzák - közölte.

A Lengyel Atomenergia Ügynökség elnöke, Jerzy Niewodniczanski szerint a NATO által alkalmazott gyengített urántartalmú lövedékeknek semmi közük az öbölháborúban és a balkáni katonai akciókban részt vett egyes katonák leukémiás megbetegedéséhez. "Ez az urán gyakorlatilag sugárzásmentes. Teljes képtelenség, hogy használata betegséget idézne elő" - mondta a professzor.

Zbigniew Zagórski, a varsói Vegyi és Atomtechnikai Intézet professzora, NATO-szakértő ugyancsak kizárta ezt a lehetőséget. Szerinte egy szegényített urántartalmú lövedékekkel felszerelt páncélos legénysége 2000 óra alatt kap akkora sugárdózist, amennyit minden amerikai egy év leforgása alatt. "Ez a mennyiség pedig százszor kisebb annál, mint aminek a nyomait egyáltalán ki lehet mutatni a szervezetben, de ami még mindig messze van a sugárbetegségtől" - mondta a professzor.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 7.)