Egy francia újságírónő szerint az Öböl-szindróma és a Balkán-szindróma tünetei megegyeznek<br/>

Vágólapra másolva!
Egy francia újságírónő szerint az Öböl-szindrómának és a Balkán-szindrómának azonosak a tünetei. A megbetegedett újságírónőt meghallgatja a francia parlamenti vizsgálóbizottsága is. Marie-Claude Dubin szerint az Egyesült Államok használni akarja hatalmas uránfegyverkészleteit, ezért ragaszkodik a valóságot eltagadó hazugságokhoz.
Vágólapra másolva!

Marie-Claude Dubin francia újságírónő, aki 1991-ben a Sivatagi Vihar helyszínéről tudósított az Irak elleni Öböl-háború eseményeiről, majd 1994-95-ben Boszniából küldte jelentéseit lapjának, a Le Parisien című francia újságnak adott interjúban elmondta, hogy ugyanolyan tünetektől szenved, amelyek a Franciaországban mindmáig el nem ismert Öböl-szindrómára utalnak, s melyek azonosak a Balkánon is használt gyengítetturánium-tartalmú fegyverek hatásának tulajdonított megbetegedéssel.

Marie-Claude Dubint kedden hallgatja meg a francia nemzetgyűlés vizsgálóbizottsága, melynek az a feladata, hogy állást foglaljon abban a kérdésben, érhették-e egészségkárosító hatások az Öböl-háborúban részt vett francia katonákat.

Marie-Claude Dubin attól tart, hogy a parlamenti meghallgatás is csak a valóság eltitkolását szolgálja, hisz a bizottságnak számos volt katonatiszt is tagja, akik esősorban a mundér becsületének védelmét tartják szem előtt.

Az újságírónő emlékeztetett arra, hogy Párizs csak jóval az Öböl-háború után ismerte be, hogy védőgyógyszereket szedettek a hadműveletben részt vett katonákkal, de kilenc éve próbálja tagadni az Öböl-tünetegyüttes létezését.

Franciaország most, a Balkán-szindrómának tulajdonított halálesetek után, csak akkor ébredt fel, amikor az olasz kormány az ügy miatt megfújta a vészkürtöt. A gyengített uránium hatásával összefüggésbe hozott tünetegyüttes azonban - hangoztatta a nyilatkozó - ugyanaz, mint amit Öböl-szindróma néven emlegetnek, hisz Irakban ugyanazokat a fegyvereket használták, mint a Balkánon. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy számára is csak most vált ismertté, hogy Boszniában már öt évvel ezelőtt használták azokat a fegyvereket, amelyeket az Öböl-konfliktusban vetettek be először.

Az Egyesült Államok óriási készletekkel rendelkezik ezekből a fegyverekből, használni akarja őket, ezért ragaszkodik a gyengített uránium veszélyes hatásait igazoló jelentések állításait eltagadó hazugságokhoz - szögezte le az újságírónő.

Dupin feltételezése szerint Franciaországban lehetnek még rajta kívül is polgári áldozatai a szóban forgó fegyvereknek, akár a Thomson hadiipari elektronikai cégnél, de úgy tudja, hogy ő az egyetlen, aki nyilvánosan küzd neurológiai, bél- és izombántalmai eredetének hivatalos elismertetéséért. Elmondta, hogy panaszaival fél éve járja a katonai és közkórházakat, de bajai okairól mindenütt más diagnózist állapítanak meg.

Franciaországban a múlt hét közepén jelentették be első ízben, hogy négy balkáni veteránt kezelnek leukémiával katonai kórházakban. Azóta egy újabb vérrákos megbetegedésről is hírt adtak. A 36 éves, Boszniát és Koszovót megjárt főhadnagynál a betegség egy rohamosan kifejlődött változata jelentkezett.

A francia hadsereg hivatalos álláspontja szerint nem állapítható meg közvetlen okozati összefüggés a volt Jugoszlávia területén eltöltött katonai szolgálat és a súlyos kór kialakulása között - jegyzi meg cikkében a Le Parisien.

(MTI)

Korábban:

(2001.01.09.)