Tömeges alkoholmérgezés történt Lengyelországban<br/>

Vágólapra másolva!
Ketten meghaltak, több személyt pedig kórházba szállítottak Alsó-Sziléziában egy eddig ismeretlen eredetű alkoholmérgezés következtében. A rendőrség metilalkoholra gyanakszik.
Vágólapra másolva!

A két halálos áldozatot - az egyik 65, a másik 42 éves - saját lakásukban találták meg Ruszówban. Ugyanabban az épületben laknak, feltehetőleg ismerték egymást, és ugyanabból a forrásból szerezték be a halált okozó italt.

A többi mérgezettet a zgorzeleci kórházban ápolják. A kórház illetékese szerint folyamatosan újabb mérgezésekről érkeznek bejelentések, ezért a betegek végleges számát nem tudja megmondani.

(MTI)