Vágólapra másolva!
A nagyváradi rendőrség elfogta azokat a tetteseket, akik a múlt hét végén ellopták a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetőjének táskáját - közölte pénteki számában a Krónika című erdélyi napilap. Az újság állítása szerint a táskában volt Kozma atya diplomáciai útlevele, számos hivatalos irat és 15 millió forint készpénz.
Vágólapra másolva!

A Krónika című lap értesülései szerint a táskát - benne Kozma atya diplomáciai útlevelével, irataival és pénzével - öt székelyhidi férfi lopta el, de nem a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gépkocsijából, hanem a nagyváradi római katolikus püspökség rezidenciájának egyik szobájából.

A tolvajok, akik segélyért keresték fel a püspöki épületet, beismerték, hogy az egyik üres szobából vitték el a táskát. Abban az iratokon kívül 15 millió forintot találtak. Az iratokat eldobták az utcán, a pénzen pedig testvériesen megosztoztak - írta a Krónika.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat irataira később a Rogériusz lakónegyedben bukkant rá egy polgárőr. A Kozma Imre nevére kiállított személyi igazolványt, diplomata-útlevelet, jogosítványt, bankkártyát, valamint egy személygépkocsi forgalmi engedélyét Teofil Mos rendőrparancsnok személyesen adta át Tempfli József püspöknek.

A rendőrség ugyanakkor a borsi határátkelőnél történtekről azt állítja: az incidens nem a határ romániai oldalán történt, és a támadást maga az atya sofőrje sem tudja tanúsítani. Kozma atya az elmúlt napokban úgy nyilatkozott: a határátkelőnél egy bihari rendszámú, sötétkék színű Opel Frontérából szállt ki az a 25-30 év közötti férfi, aki a határőrbódétól húsz méterre többször megütötte és szidalmazta.

(MTI)

Ajánló:

(magyarul, angolul, németül)

Korábban:

(2001.01.07.)