Vágólapra másolva!
A török rendőrség őrizetbe vett huszonkilenc 9 és 16 év közötti kiskorút, aki állítólag a betiltott Kurdisztáni Munkáspártot (PKK) éltető jelszavakat kiabált az utcán a főként kurdok lakta Sanliurfa tartományban. A gyermekek családtagjai tagadják a hatóságok vádjait.
Vágólapra másolva!

A török Emberi Jogi Szövetség (IHD) pénteki jelentése szerint a rendfenntartók kedden állították elő a fiatalkorúakat Viransehirben, hivatalosan azonban csak csütörtökön vették őket őrizetbe, más források szerint a helyi bíróság már szerdán elrendelte a fiatalok fogdába küldését.

A gyermekek családtagjai segítségért fordultak az IHD-hez, mert szerintük a rendőrök megverték a kiskorúakat. A gyermekeket késő éjszaka, bilincsbe verve, páncélozott járműveken szállították be a rendőrségre. Az IHD felszólította a hatóságokat, hogy vizsgálják ki a rossz bánásmóddal kapcsolatos szülői panaszokat, és azonnal engedjék szabadon a fiatalokat.

Az ügyet a diyarbakiri állambiztonsági bíróság fogja tárgyalni, amelynek arról kell döntenie, hogy vádat emel-e a fiatalok ellen törvénytelen szervezethez való tartozás miatt. Ha a gyermekeket bűnösnek találják, és elítélik, akkor akár nyolc és fél év börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk.

A PKK másfél évtizedes fegyveres harc után 1999 szeptemberétől fegyverletételt és török területről való kivonulást jelentett be, jelezve, hogy a továbbiakban politikai eszközökkel törekszik a kurd kérdés megoldására. A török hadsereg azonban elutasította a PKK proklamációját.

(MTI)