Pokolgép robbant Belfastban <br/>

Vágólapra másolva!
Pokolgép robbant csütörtök este Belfastban az egyik legfőbb északír politikai párt irodájának bejáratánál. Személyi sérülés nem történt, de az épület kapuja és homlokzata, valamint az előtér megrongálódott.
Vágólapra másolva!

A robbanás helyi idő szerint háromnegyed kilenc körül történt a katolikusokat tömörítő Szociáldemokrata és Munkáspárt (SDLP) Belfast északi részében fekvő irodájánál, amely Alban Maginnessnek, a párt egyik északír parlamenti képviselőjének a munkahelye. A rendőrség és a hadsereg alakulatai azonnal a helyszínre vonultak, és addig nem engedélyezték az irodában tartózkodóknak a távozást, amíg át nem kutatták a terepet újabb esetleges robbanószerkezetek után.

Maginness, aki nem tartózkodott az épületben a robbanás pillanatában, úgy vélekedett, hogy a merényletet "koronahű" protestáns milicisták, jelesül az Ulsteri Védelmi Erők (UDA) gerillái hajtották végre. A képviselő, aki kedden nyilvánosan is örömének adott hangot amiatt, hogy az északír hatóságok nem engedélyezték egy szélsőséges protestáns pártvezető szabadlábra helyezését, kijelentette: nincs kétsége afelől, hogy nyilatkozata és a csütörtök esti támadás között összefüggés keresendő. Az elítélt terroristák büntetését felülvizsgáló északír bizottság kedden jelentette be, hogy nem engedélyezi az Ulsteri Szabadságharcosok (UFF) vezetőjének szabadlábra helyezését.

Johnny Adairt az északír protestáns félkatonai csoportok tavaly nyári belviszálya nyomán tartóztattak le. A John Hume Nobel-békedíjas politikus által vezetett SDLP Észak-Írország legfőbb katolikus pártja.

(MTI)

Korábban:

(2000. december 13.)