A hágai törvényszék kész vizsgálatot indítani a NATO ellen <br/>

Vágólapra másolva!
Ha bebizonyosodik, hogy összefüggés van a szegényített uránt tartalmazó lövedékek és az utóbbi időben tapasztalt rákos megbetegedések között, a hágai nemzetközi törvényszék vizsgálatot indíthat a NATO ellen - jelentette ki Carla Del Ponte, a törvényszék főügyésze.
Vágólapra másolva!

Fotó: Jerry Lampen

Carla Del Ponte

"Elképzelhető, hogy eljárást indítanak a NATO ellen háborús bűnök vádjával?" - kérdezte a Corriere munkatársa. "Pontosan így van! - felelte a főügyész - Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy vizsgálatot indítsunk, egyelőre azonban a tudományos és az egészségügyi vizsgálatok eredményeit várjuk".

Az interjúkban Szlobodan Milosevics ügye is nagy hangsúlyt kapott. A lapok újságírói emlékeztetik a főügyészt, hogy a Jugoszláviából érkező hírek nem túl biztatóak: a jelenlegi politikai elit szeretné Belgrádban bíróság elé állítani a volt államfőt, de csak korrupciós ügyek miatt. Carla Del Ponte ugyanakkor utal arra, hogy Momcsilo Grubacs igazságügyminiszter nemrég - némileg módosítva az eddigi belgrádi álláspontot - kijelentette: a jugoszláv alkotmány nem akadálya Milosevics esetleges kiadatásának.

Képtelenség lenne, ha a súlyos bűnökért felelős Milosevicset csupán választási csalás miatt állítanák bíróság elé - mondta a svájci igazságügyi méltóság, aki azt is abszurdnak nevezve, hogy éppen Belgrádban kerüljön sor a felelősségre vonásra. "Sok barátja van még azon a helyen. Ezen kívül még bizonyításra szorul az is, hogy a jugoszláv bírósági szervek valóban függetlenek-e" - mondta az interjúalany, bízva abban, hogy sikerül majd meggyőznie Vojiszlav Kostunica elnököt, aki maga is jogász.

Ami Biljnana Plavsic esetét illeti, Carla Del Ponte emlékeztet: a boszniai szerbek volt elnökasszonya azért adta fel magát a nemzetközi törvényszéknek, mert eredetileg Belgrádban keresett menedéket, de ott megtagadták tőle. "Plavsics erős, nacionalista asszony. Ártatlannak vallja magát, de a törvényszék által előterjesztendő bizonyítékok súlya alatt változhat az álláspontja - mondta az olasz lapoknak Carla Del Ponte.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 13.)