Elmaradt az izraeli-palesztin szakértői találkozó <br/>

Vágólapra másolva!
Egy magas beosztású palesztin illetékes bejelentette, hogy mégsem tartják meg a vasárnap estére tervezett izraeli-palesztin szakértői tárgyalást, mert azon az izraeli fél csak a biztonsági kérdések megvitatására lett volna hajlandó.
Vágólapra másolva!

Az AFP által idézett palesztin illetékes hangoztatta, hogy a palesztinok politikai természetű vitát kívánnak folytatni és nem akarnak pusztán biztonsági kérdésekre szorítkozni. Az egyiptomi elnök a közel-keleti békéltetés folytatására buzdította az új amerikai kormányt, egyben kételyeit fejezte ki a Clinton-féle béketervvel kapcsolatban.

A MENA egyiptomi hírügynökségnek adott interjújában Hoszni Mubarak reményét fejezte ki, hogy "az új amerikai adminisztráció folytatja erőfeszítéseit az igazságos béke megteremtésére a Közel-Keleten annak érdekében, hogy stabilitás és biztonság legyen a térségben".

Bill Clinton távozó amerikai elnök utolsó békekezdeményezéséről Mubarak azt mondta, hogy az Ciszjordánia 92-96 százalékának visszaadásáról beszél, ám a valóság egészen más, mert a palesztinoknak visszaadandó terület arányába nem számították be Jeruzsálemet és az izraeli telepeket.

Ariel Saron, az izraeli jobboldal elnökjelöltje egy találkozón azt javasolta a palesztinoknak, hogy a kis izraeli telepek felszámolása helyett inkább építsenek alagutakat az izraeli és palesztin forgalom szétválasztására Ciszjordániában egy esetleges békemegállapodás után - írtA az AP a Kol el-Arab című arab nyelvű hetilapot idézve. Saron szerint az izraeli telepesek által használt közutak alatt építenének alagutakat a palesztin rendszámú járművek számára szerte a Jordán-folyó nyugati partján. Hasonló alagút már működik Bet Dzsallah palesztin város alatt: azt az izraeli telepesek használják és tilos a legtöbb palesztin rendszámú autó számára.

Ehud Barak ügyvezető izraeli miniszterelnök újjáválasztási reményeire további csapást mért az, hogy békepolitikája elleni tiltakozásul lemondott egészségügyi minisztere, Roni Milo.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 14.)