Eredménytelen volt a Cseh Televízió új vezetői és a régi szerkesztők közötti tárgyalás <br/>

Vágólapra másolva!
Semmiféle konkrét eredményt nem hoztak azok az első tárgyalások, amelyekre hétfő éjjel került sor a közszolgálati Cseh Televízió vezetése és a fellázadt szerkesztőket képviselő szakszervezetek között. Újabb kínos részletek láttak napvilágot a szerkesztők, majd a prágaiak tömeges tiltakozása miatt menesztett vezérigazgató, Jirí Hodac kinevezésének körülményeiről.
Vágólapra másolva!

A kormányhivatalban megtartott mintegy háromórás - de konkrét eredményt nem hozó - megbeszélést a szociális egyeztető tanács, valamint az országos szakszervezeti tisztségviselők szervezték, s részt vett rajta a televízió jelenlegi vezetésén kívül Vladimír Spidl kormányfőhelyettes, munkaügyi és népjóléti miniszter is.

Vera Valterová, a televízió jogi és személyzeti osztályának igazgatója, aki a televíziót ideiglenesen irányítja, csupán annyit mondott, hogy a találkozót az első lépésnek tartja a televíziós válság megoldásában.

Antonín Dekoj, a Cseh Televízió Független Szakszervezetének vezetője üdvözölte a párbeszéd megkezdését. Várható, hogy a tárgyalások kedd délután vagy este folytatódnak.

A fellázadt televíziósok továbbra is azt követelik, hogy távozzon az intézményből Jana Bobosíková, a hírszerkesztőség igazgatója, valamint Jindrich Beznoska pénzügyi igazgató, akiket még Jirí Hodac volt vezérigazgató nevezett ki.

A Cseh Televízió hétfőn késő este levetített egy oknyomozó riportot, amelyből kiderült, hogy a parlament által feloszlatott tévétanács néhány tagja a volt vezérigazgató menesztését, illetve az új vezérigazgató kinevezését megelőző hetekben rendkívül gyakori és hosszú telefonbeszélgetéseket folytattak egyes polgári demokrata és szociáldemokrata politikusokkal, illetve a televízió későbbi új vezetőivel, Hodaccsal és Bobosíkovával. Bár a telefonbeszélgetések tartalma nem ismert, "A Cseh Televízió - közügy" polgári kezdeményezés szerint a Hodacot a televízió élére megválasztó kuratórium döntése egyáltalán nem volt mentes a politikusok befolyásától. Az érintettek többsége előbb tagadta a maroktelefonon keresztül folytatott beszélgetéseket, de a terhelő bizonyítékok láttán végül is elismerte azokat. Mindnyájan azt állítják azonban, hogy azok magánbeszélgetések voltak családról, gyerekekről, sportról vagy éppenséggel az időjárásról, s a televízió csak mellékesen került szóba. A polgári kezdeményezés ezért felszólította Ivan Langer és Katerina Dostálová polgári demokrata politikusokat és Miroslav Kucera szociáldemokrata politikust, hogy mondjanak le képviselői mandátumukról. Bár az érintettek ezt határozottan elutasítják, és törvényellenesnek, illetve botrányosnak minősítették a beszélgetések tényének nyilvánosságra hozatalát, a jogászok más véleményen vannak. A használt mobiltelefonok ugyanis a televízió szolgálati telefonjai, így azokra nem vonatkozik semmiféle titkosítási előírás.

Megfigyelők szerint a december közepe óta folyó cseh tévéháborúban patthelyzet van kialakulóban, mert várható, hogy a parlament felsőháza, a szenátus szerdai ülésén nem fogadja el a képviselőház által pénteken elfogadott televíziós törvényt, s ez így visszakerül az alsóházba, ami újabb éles vitákat és a válsághelyzet elhúzódását jelenti. A szenátorok többsége számára ugyanis elfogadhatatlan - s ezt a véleményt a fellázadt szerkesztők is osztják -, hogy a televíziós tanács tagjairól a jövőben is csak a képviselőház döntene. A prágai sajtó is úgy véli, hogy szükséges lenne a folyamatba a szenátust is bekapcsolni, mert a felsőházban más a politikai erők megoszlása, s ez lehetővé tenné, hogy a tévés kuratórium tagjait szélesebb körnek megfelelő kritériumok alapján válasszák majd ki.

A közszolgálati televízió vesztesége az elmúlt három hét alatt megközelítette a 40 millió koronát. A televízió nézettsége a korábbi 24-25 százalékról mintegy 19 százalékra csökkent - közölte egy prágai médiakutató intézet.

(MTI)