Robbanás történt az amszterdami repülőtéren<br/>

Vágólapra másolva!
Robbanás miatt kiürítették az amszterdami Schiphol repteret. Az okokat még nem ismerik, sérültekről nem érkezett jelentés. A járatokat elhalasztották.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön kiürítették Amszterdam Schiphol repülőterének nagy részét és a hozzá tartozó vasútállomást - mondta a repülőtér szóvivője.

A kiürítésre a nagy füst miatt volt szükség, amelyet az érkezési oldal mellékhelyiségében, magyar idő szerint 11 órakor történt robbanás és az azt követő tűz okozott. A rendőrség elmondta, hogy a robbanás nyomán két helyen keletkezett tűz, amelynek füstje megtöltötte a repülőtér érkezési és indulási oldalának várótermeit. Sérültekről nem érkezett jelentés. A hatóságok lezárták a nemzetközi repülőtérhez vezető utakat, és a hozzá csatlakozó vasútállomást.

Jos Senger a repülőtér szóvivője az AP hírügynökségnek elmondta, hogy egyelőre nem ismerik a robbanás okát, de nagyon "különösnek" találják. Azt mondta: "a tűz erős, de röviden tartó volt", és a pihenőszobában, illetve az étteremben kezdődött. "Okozhatta gázszivárgás, de egyelőre semmit nem tudunk" - tette hozzá.

A vámosok és a tűzoltók a közeli szállodákba kísérték az utasokat, és kiürítették a repülőtér éttermeit és vasúti állomását - a repülőtér négy utasfogadó épületéből összesen hármat. A járatokat elhalasztották, de egyetlen járatot sem mondtak le. Európa egyik legnagyobb légikikötőjéről van szó, amely tavaly 40 millió utast fogadott.

(MTI)