Tömegtüntetés volt Spanyolországban egy brit atom-tengeralattjáró ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Mintegy 40 ezer ember tüntetett szombaton a dél-spanyolországi Algecirasban, a nyolc hónapja meghibásodott atom-tengeralattjáró jelenléte ellen. A tiltakozók követelték a londoni kormánytól, hogy a környezetvédők szerint sugárveszélyes Tirelesst vontassa haza a spanyol kikötővárossal szomszédos brit gyarmatról.
Vágólapra másolva!

Mintegy 40 ezer ember tüntetett szombaton a dél-spanyolországi Algecirasban a Tireless nevű meghibásodott brit atom-tengeralattjáró gibraltári jelenléte ellen.

A tiltakozók követelték a londoni kormánytól, hogy a környezetvédők szerint sugárveszélyes Tirelesst vontassa haza a spanyol kikötővárossal szomszédos brit gyarmatról. A tömegmegmozdulást szocialisták, kommunisták, szakszervezetek, civil kezdeményezések és környezetvédők szervezték, míg a Madridban kormányzó konzervatív Néppárt tüntetően távolmaradt róla.

A brit atom-tengeralattjáró nyolc hónapja vesztegel a gibraltári kikötőben, mert hűtőrendszerének illesztéseinél két repedés keletkezett. A brit kormány a gyarmaton kívánja elvégeztetni javítását. A Greenpeace szerint ez a javítás veszélynek teszi ki a térség lakosságát. Ha egyik reaktora tüzet fog, akkor négy órán belül több mint 300 ember veszítheti életét Gibraltáron és a környező spanyol településeken - állította a független nemzetközi környezetvédő szervezet, a madridi egyetem tanulmányára hivatkozva. Ezzel szemben a brit és a spanyol kormány azt hangoztatja, hogy a javítás teljesen veszélytelen.

(MTI)

Ajánló: